A szeretet súlya – riport Kárpáti Zsoltot és Annamáriát a kedves olvasó is láthatta már, ha vásárolt a CLC keresztény könyvesboltban. Záróra után, a könyvek…
Posts published in “Bizonyságaink”
Református háttérből indult – talán innen származott az Isten Szava tisztelete, és az igehirdetésre való felkészülés fontossága, igényessége. Mindenesetre hamar rájött, hogy az Igéből annak…
1967 májusában születtem, a harmadik napon, Gyergyószentmiklóson. ( Románia) Szüleim vidéken éltek, élnek hála Istennek, a mai napig. Egyszerű emberek, egyszerű gyermekeként felnőttem egészségben. A…
1965. február 7-én születtem Budapesten. Édesanyám zsidó származású volt, miután a nagyapámat elvitték koncentrációs táborba a nagymamám egy huszárvágással átkeresztelte az egész családot, hogy életben…
1969-ben Budapesten születtem, édesapám zsidó származású (kikeresztelkedett), édesanyám Lengyelországból származik, katolikus vallásban nevelkedett és engem is ebben neveltek. Alapvetően kényelmes gyermekkorom volt, lévén testvér nélkül…
[box]A „szolgálatom ”-ról szeretnék nektek írni.[/box] Hogy miért tettem idézőjelbe? Mindjárt elmagyarázom. Gyerekkorom óta járok gyülekezetbe, és természetes volt, hogy a komoly hívőknek van szolgálata.…