„Istent dicsőíteni” – nem csak énekszóval, hanem
- Krisztus tanítványaivá válni ( nekünk is, és erre segíteni másokat is – akik ezt akarják ).
- Azt akarjuk, hogy közöttünk igazi fényben ragyogjon az a szó, hogy BARÁTSÁG. Mindenkinek kell legyen ( legalább egy ) MINŐSÉGI barátja. A „haver” az, akivel kellemesen el lehet tölteni az időt. A barát a legjobbat hozza ki belőled, tehát adott esetben „letol”, figyelmeztet, de szeretettel és mindig rámutat a kimenekülés útjára is, tettekkel bizonyítva, hogy melletted áll.
- Szeretetteljes közösségeket építeni : ember-léptékű csoportokat ( ami „befér” egy lakásba, és ahol mindenki ismerhet mindenkit ) hozni létre, ahol mindenki kibontakoztathatja ( Istentől kapott ) adottságait, és ahol mindenki számít, mindenkivel törődnek, bármilyen problémájában nem hagyják magára.
- Figyelni a körülöttünk élőkre is – segíteni, ahol tudunk. „Az áldás azoké, akik továbbadják!”
Mit értünk ez alatt?
1. „Keresztyénnek lenni ( = Jézust követni ) azt jelenti, hogy egészségesen gondolkodni, és egészségesen élni!”
– Az egészséges gondolkodás alatt pozitív lelki beállítottságot ( és beszédet ) értünk, ami nem áll meg a látható, szemet kiszúró felszínnél, hanem mélyebb okokat is keres ( és talál ). Jót feltételez és vár, de nem balek. Kapcsolatainkban kölcsönös előnyökre törekszünk, de inkább az adás, mint a kapás motivál. Számolunk Isten ígéreteivel, és megszívleljük figyelmeztetéseit.
– Az egészséges élet alatt egészséges életmódot értünk: „Jó dolog, ha egy széttört csont összeforrad, de még jobb, ha el sem törik!” – vagyis a legmodernebb gyógyeszköznél és gyógyszernél is jobb dolog a megelőzés! Egészséges táplálkozás, pihenés ( a kikapcsolódás lehet aktív), mozgás (pl. kirándulások).
2. Ösztönzünk az önképzésre, tanulásra. „A jövő azoké, akik arra magukat felkészítik!”
3. Kapcsolat centrikusak vagyunk: együtt – összefogva, egymást, bátorítva – könnyebben megy és kellemesebb! „A jó kapcsolatok megtartásába is be kell fektetni!”
4. Kölcsönösségre építünk: aki valami jót talál (hall, lát, olvas), azt megosztja a többiekkel.
5. Anyagi dolgainkban is igyekszünk felelősségteljesen eljárni – jusson belőle másoknak is.