és a szeretetlenség
Vajon a „szeretet ünnepén” eszünkbe jut, hogy a karácsony először a szeretetlenség „ünnepe” volt?! Mert ha mi szeretnitudnánk egymást, akkor az, amiről a Biblia beszél, amit karácsonykor ünnepelünk, voltaképpen nem is történt volna meg!
Ha mi olyanok lennénk, amilyennek legtöbbször hisszük magunkat, „alapjába véve jók” – akkor Jézusnak nem kellett volna testet öltenie egy olyan életre, ami egy brutális kereszthalálba torkollik. Ha mi valóban szeretnénk egymást, mert magától értetődően szeretnénk Teremtőnket is, akkor nem lenne szükség arra, hogy minden évben két és fél napot nevezzünk a szeretet ünnepének – mert akkor minden nap az lenne!
Akkor nem csak évente egyszer ajándékoznánk meg egymást, hanem minden nap észrevennénk és be is töltenénk a körülöttünk élők kisebb-nagyobb vágyait és szükségeit.
Ha nem szakadtunk volna el Istentől, ha nem rendeztük volna be az életünket az Ő jelenléte, az Ő akarata nélkül, akkor a karácsonyi ünneplés elmaradna – mert minden nap ünnep lenne! Olyan ünnep, amelyért érdemes élni, amiért minden nap lehet hálát adni, amiben nem szenvedünk, hanem jól érezzük magunkat, amelyben nem a negatív dolgokkal lenne tele a szívünk meg a beszédünk, hanem a pozitívokkal, amelyben a csatáinkat nem elveszítjük, hanem megnyerjük – ha nem is mindig úgy, ahogy mi szeretnénk, de egészen biztosan győztesen jönnénk ki belőle. Akkor minden nap megajándékozhatnánk egymást, és minden nap átélhetnénk, hogy valaki megajándékoz bennünket.
Az első karácsony minket is a szeretetlenségünk között ért.
Egyáltalán nem volt olyan csendes, amilyenről énekelni szoktunk!
Elcsigázott emberek, fáradt római katonák, türelmetlen adószedők és császári írnokok legalább akkora forgatagában született meg a Megváltó, mint amilyenben mi talpaltunk az elmúlt napokban a Tescoban vagy az Auchanban. Tolongás, zaj, idegeskedés, pénzcsörgés…
Az a bizonyos első karácsony minden volt, csak nem a szeretet ünnepe!
De megszületett Jézus! És ez a nap kizárólag ezért érdemes arra, hogy megünnepeljük!
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy egyszülött fiát adta érte. Ezt az éjszakát egyetlen dolog tette azzá, amit mi most ünneplünk, a „szeretet ünnepévé”: Jézus megszületése.
Nem a „jézuskáé”, aki csengettyűzik az ajándékosztás előtt a gyerekeknek, hanem aki eljött meghalni helyettünk és érettünk! Aki elveszetté lett, hogy mi ne vesszünk el. Hogy mit jelent a szeretet, azt Jézus mondta el nekünk, és Ő mutatta meg nekünk. Nélküle nem lehet ünnepelni. Nélküle nem lehet egy életet ünnepelve élni. Csak vesztesen. Csak szeretetlenül.
Szóval karácsony Isten szeretetének a válasza a mi szeretetlenségünkre.
Szeretet-nélküliségünkre. Szeretethiányunkra. Szeretetvágyunkra.
Mielőtt színes csomagolópapírba rejtett ajándékainkkal pillanatnyi melegséget varázsolnánk ebbe a hideg és sötét december 24-i éjszakánkba, ne felejtsük el magunkat odaajándékozni Istenünknek. Mert ma az Ő szeretetét ünnepeljük – nem a sajátunkét!
Ezzel a gondolattal kívánok minden kedves, testvérünknek békés, derűs, reményteljes karácsonyt, és egy karácsonyon is túlmutató ünneplést szerető Istenünkkel!