Olvastam egyszer valahol:
„Ha a családi életemet még egyszer elkezdhetném, akkor
- – gyermekeim anyját bensőségesebben szeretném. Ezt gyermekeim előtt is megmutatnám. A szeretet látható: hoznám, és ráadnám a kabátot, nyitnám-csuknám neki a kocsi ajtaját, és a gyermekek jelenlétében is megdicsérném.
- – Több időt szentelnék rá, hogy családom tagjait meghallgassam. Egy vizsgálat kimutatta, hogy 15 éves koráig a gyermek ötszázezer kérdést tesz fel. Tehát hagynám, hogy gyermekeim beszéljenek hozzám, nem szakítanám félbe őket. Az újságot letenném, és komolyan venném a kérdéseiket.
- – Növelném gyermekeimben az önbecsülést. Éreztetném velük, hogy milyen sokat érnek nekem. Imádkoznék velük, hadd tudják, fontosak Istennek is.
- – Életkedvet nyújtanék családomnak. Megrovás, szapulás hamar jön. Vajon dicsérünk is, ha rászolgál valaki?
- – Több időt töltenék családom körében. Karácsonyra ilyen kötelezvényt írnék alá minden családtagnak: „minden héten egy órám a tiéd”. Ezt meg is tartanám.
- – Többet kacagnék a feleségemmel és a gyerekekkel. Így fejezném ki, hogy boldog vagyok velük.”
A szeretet védelem és építő erő. Vannak negatív érzések, amelyek rombolják testünket-lelkünket, és vannak, amelyek építik, óvják.
Akik tudnak szeretetet elfogadni és adni, azokban sajátos hormonszerű anyagok termelődnek (dopamin és norepinefrin), és ezek erősítik az immunrendszert. Sokkal több ilyen anyagot találtak azoknak a testnedveiben, akik szeretet kapcsolatban élnek, mint akik magukba roskadva, szeretet nélkül gyűlölködtek, haragudtak, keseregtek.
Érintésre, simogatásra indul be a csecsemőknél a növekedési hormon termelése.
A fáradtságért a tejsavszint a felelős. Aki szeret, abban csökken ez a szint, például a szerelmesek kilométereket képesek gyalogolni, az öreg házasok évtizedeken át kevésbé öregszenek.
A samaritánus módra szolgáló közösségek tagjaiban, akik szeretet-intézményekben dolgoznak, egy sajátos testnedv-szint emelkedik: az endorfin-szint. Sokkal védettebbek, akik szolgálatokat végeznek, mint akik csak maguknak élnek.
