Sokan megcsalják magukat, akik összetévesztik az bibliaismeret-szerzésben való buzgóságot az Igazság iránti, Lélekből fakadó szeretettel (2 Thes. 2,10), s úgy vélik, hogy tudásuk növelése egyet jelent a kegyelemben való növekedéssel. Nagyon sok függ attól, milyen cél és szándék uralja szívünket, amikor Isten Igéjéhez fordulunk. Ha csak az a célunk, hogy megismerkedjünk a Biblia tartalmával, jártasabbak legyünk részleteiben, úgy valószínű, hogy lelkünk kertje terméketlenül, parlagon marad; ha viszont azzal a vágyakozó imádsággal olvassuk az Igét, hogy az megfeddjen és helyreállítson, és az Úr mélyen átvizsgáljon, szíveinket az Ő szent igényeihez alakítva, akkor joggal számíthatunk Isten áldására.
Az előzőekben ismérveket mutattunk be, melyeken mindenki becsületesen le kellett mérje magát. Ilyen próbákat állítottunk fel: Növekedett-e a bűn iránti gyűlöletem, s tapasztalom-e egyre nagyobb mértékben annak hatalma és fertőző ereje alól való gyakorlati szabadulást? Szereztem-e mélyebb, szellemibb ismeretet Istenről, s az Ő Krisztusáról? Imaéletem egészségesebb lett-e? A jócselekedetekben bővelkedőbb vagyok-e? Elszakadtam-e még jobban érzelmeimben és eljárásaimban a világtól? Megtanultam-e joggal élvezni, s haszonnal elsajátítani Isten ígéreteit, s úgy gyönyörködöm-e Benne, hogy az Ő öröme az én naponkénti erősségem? Ha nem tudom ezt igazán elmondani, s legalább bizonyos mértékben nem tapasztalom, úgy okom van félni, hogy igetanulmányozásom nagyon csekély haszonnal jár, sőt, teljesen haszontalan.
Szóljunk most a keresztyéni szeretetről. Az a mód, ahogyan e lelki erény és kegyelmi ajándék feltűnik és kiárad életemben, egy újabb mércéjét nyújtja annak, hogy Isten Igéjével való foglalkozásom mennyire segített engem lelkileg és szellemileg.
Jelenleg figyelmünket a testvérek iránti szeretetre kívánjuk korlátozni, Krisztus testvéreire.
1. Hasznot nyerünk az Igéből, amikor felismerjük a krisztusi szeretet nagy fontosságát.
Erőteljesen kifejezi ezt az 1 Kor. 13. Itt a Szent Szellem tudtunkra adja, hogy egy hívő bár beszélhet csodálatosan, szárnyalóan a keresztyén dolgokról, azonban, ha nincs benne szeretet, olyan, mint az érc, mely nagy zajt csaphat, de élettelen. Meglehet, hogy prófétálni is képes s minden titkot ért, rendkívüli ismerettel bír, és csodatévő hite van: mégis, ha szívéből hiányzik a szeretet, szellemileg nullával egyenlő. Sőt, még ha olyan áldozatkész is, hogy minden földi vagyonát a szegényeknek, és testét is mártírhalálra adja, de mégis, ha nincs szeretete, semmi haszna abból.
Urunk így szólt: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (Ján. 13,35). Mivel Krisztus ezt tette az keresztyén tanítványság ismertetőjegyévé, ebből ismét látjuk a szeretet nagy fontosságát. Krisztust csak úgy szerethetjük, ha szeretjük testvéreit is, mert ők mindnyájan „az élőknek ugyanabba a csomójába vannak bekötve az Úrnál” (1 Sám. 25, 29). Szeretni mindazokat, akiket Ő megváltott – ez biztos jele az Úr Jézus Krisztus iránti lelki és természetfölötti szeretetnek. Ahol a Szent Szellem kimunkálta a felülről való újjászületést, Ő az új természet életműködését is irányítja, s a szentek szívébe, életébe, viselkedésébe természetfeletti erényeket hoz létre, melyek közül az első: szeretet mindazok iránt, akik Krisztuséi, épedig Krisztusra való tekintettel. Hozzáteszem: ez a szeretet a zsidóság felé is irányul.
2. Hasznot nyerünk az Igéből, amikor felfedezzük a keresztyén szeretet szomorú megrontását.
A természeti, testi ember képtelen megérteni, vagy legalább értékelni azt, ami szellemi (1 Kor. 2,14). Ezért ne lepődjünk meg, ha azt látjuk, hogy újjá nem született hitvallók lelki szeretetként tüntetik fel az emberi érzelgősséget, testi kedvességet. De még szomorúbb dolog Isten népe között is látni egyeseket, kik összetévesztik az emberi udvariasságot és jóakaratot a keresztyéni erények királynőjével. Miközben igaz, hogy a lelki szeretetre is jellemző a szelídség és gyöngédség, mégis nagyon különbözik és föléje magaslik a test udvariasságának és kedvességének.
Sok „szerető” apa megvonta a vesszőt gyermekétől, abbéli megtévesztő vélekedés miatt, hogy az irántuk érzett őszinte szeretet összeegyeztethetetlen a megfenyítésükkel! Sok esztelen anya, ki minden testi fenyítéstől megkímélte gyermekét dicsekszik azzal, hogy az ő „otthonában a szeretet uralkodik”! Szomorú tapasztalatom volt ez, amikor bizonyos időt olyan családokban töltöttem, ahol a gyermekek teljesen szabadjára voltak engedve. Gonoszul visszaélünk a „szeretet” szóval, ha erkölcsi lazaságra s a szülői felelőtlenségre alkalmazzuk azt. De ugyanez a veszélyes felfogás uralja sokak elméjét más vonatkozásban, kapcsolatban is. Ha Istennek egy szolgája megfeddi őket testiségük, világiasságuk miatt, s erősen hangsúlyozza Istennek megalkuvást nem tűrő igényeit, úgy egyből azt a vádat vetik rá, hogy „nincs benne szeretet”. Sok embert megcsal a Sátán e fontos dologban!
3. Hasznot nyerünk az Írásokból, amikor megtanítanak a krisztusi szeretet igazi természetére.
A krisztusi szeretet olyan lelki erény, mely a hit és
remény társaságában él a szívben (1 Kor. 13,13). Egy
szent magatartás ez, mely akkor vésődik szívükbe, amikor újjászületnek (1Ján.
5,1). Ez az Isten szeretete, mely kitöltetett szíveikbe a Szent Szellem által
(Róm. 5,5). Az a méltányos aranyszabály
ez, mely a mások legfőbb javát keresi.
A bennünk természet szerint meglevő
önzésnek, önszeretetnek épp az ellenkezője. Nem csupán ez érzelmi vonzódás
mindazokhoz, akik Krisztus szerint élnek, hanem erőteljes vágyódás jólétük
előmozdítására. Nem olyan gyönge
érzelem, amit könnyen meglehet sérteni, hanem egy állhatatos, tántoríthatatlan
kiállás, amit a hideg közönynek „sok vize”, vagy a meg nem értések „áradata”
sem olthat ki, sem nem törhet meg (Én. 8,7). Habár mértékben sokkal kisebb,
de minőség szerint ugyanaz az szeretet, mint Azé, Akiről, ezt olvassuk: „Szerette az övéit e világon, mindvégig
szerette őket” (Ján. 13,1).
Tegyük alapos tanulmány tárgyává e szeretet tökéletes megtestesítését Jézus Krisztusban. Ez alatt azt értem, hogy átfogó képet nyerünk mindarról, amit feljegyeztek Róla a négy evangéliumban, s nem korlátozzuk magunkat csupán néhány kedvelt igehelyre, vagy jelenetre. Így felfedezzük, hogy az Ő szeretete nemcsak jószívű, nagylelkű, gondos és gyöngéd, önzetlen és önfeláldozó, türelmes és változatlan volt, hanem meglátjuk, hogy nagyon más tényezőt is magába foglal. A szeretet képes megtagadni olykor egy sürgető kérést (Ján 11,6), megfeddi édesanyját (Ján. 2,4), szigorúan megdorgálja kicsinyhitű tanítványait (Luk. 24,25), leleplezi a képmutatókat (Mát. 23,13-33). A szeretet tud szigorú is lenni (Mát. 16,23), sőt szent haragra is képes (Márk 3,5). A lelki szeretet szent dolog: mindenben hű Istenhez; és semmivel sem képes megalkudni, ami gonosz.
4. Hasznot nyerünk az Igéből, amikor rájövünk, hogy az igazi keresztyén, vagyis krisztusi szeretet Isteni ajándék, Istennel való közösségünk jegye.
„Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük a mi atyánkfiait.” (1Ján. 3,14). „A testvéri szeretet a felülről való, természetfeletti újjászületés gyümölcse és eredménye, amit a Szent Szellem munkál ki lelkünkben, mint áldott bizonyítékát annak, hogy az Atya Isten Krisztusban kiválasztott minket a világ alapjainak felvettetése előtt. Szeretni Krisztust és az övéit, testvéreinket Őbenne, ez annak az isteni természetnek tulajdonsága, melynek Szent Szellem által részeseivé tett. Ennek a testvéri szeretetnek különleges szeretetnek kell lennie, amely senki másra, csak az újjászületettekre irányulhat. Az apostol különlegesen hangsúlyozta ezt: aki nem szereti az ő atyjafiát, a halálban marad” (S. E. Pierce).
A keresztyén testvéri szeretet sokkal többet jelent annál, hogy kellemesnek tartom a hozzánk hasonló személyek társaságát, valamint látásom egyezik az övékkel. Nem természeti alkatra tartozó kérdés ez, hanem lelki és természetfeletti jelleggel bíró dolog. Azt jelenti, hogy szívem vonzódik azokhoz, akikben felismertem valamit Krisztusból. Ezért egészen különbözik a pártos lelkülettől. Átöleli mindazokat, akikben Isten Fiának képét kiformálódni látja. Tehát e szeretet Krisztusért történik. A valódi keresztyén szeretet nem csupán egy isteni ajándék, hanem mindenestől Istentől függ, úgy életre keltésére, mint gyakorlására nézve. Szükséges kérnünk naponta, hogy a Szent Szellem hozza működésbe, és nyilvánítsa ki a szeretetet, amit szívünkbe árasztott, úgy Isten iránt, mint az Ő népe iránt.
5. Hasznot nyerünk az Igéből, amikor helyesen gyakoroljuk a krisztusi szeretetet.
Ez akkor történik, amikor nem testvéreink tetszését kívánjuk megnyerni, s nem kegyükbe akarunk férkőzni mindenáron, hanem amikor valóban legfőbb javukat keressük. „Abból ismerjük meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogyha az Istent szeretjük, és az Ő parancsait megtartjuk” (1Ján. 5,2). Mi a hiteles próbája Isten iránti szeretetemnek? Az, ha megtartom az Ő parancsait (v.ö. Ján. 14,15. 21.24; 15,14). Isten iránt való szeretetemet nem szavakkal kell bizonyítsam, nem dicsőítő éneklésem erősségével kell mérjem, hanem Igéje iránti engedelmességemmel.
Ugyanez az alapelv érvényesül testvéreimmel való kapcsolataimban is.
„Abból ismerjük meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogyha az Istent szeretjük, és az Ő parancsait megtartjuk”. Ha szépítgetem testvéreim mulasztásait, s velük együtt járom az öntetszelgés és önakaratnak útját, úgy nem „szeretem” őket. „Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat nyilvánosan, hogy ne viseljed az Ő bűnének terhét” („ne tűrd meg a bűnt rajta” angol ford. 3 Móz. 19,17). A testvéri szeretetet isteni módon kell gyakorolni, és sohasem szabad az Isten iránti szeretet rovására tenni; tulajdonképpen, csakis amikor Isten az Őt megillető helyén van szívemben, akkor tudom gyakorolni helyes módon a testvérek iránti szeretetet. E szeretet nem abban áll, hogy kíméljük őket a bűnben, hanem abban, hogy Istennek igyekezünk tetszeni és segítjük őket; és csakis Isten parancsainak útján segíthetem őket.
Egymás testies takargatása, babusgatása nem testvéri szeretet; viszont, ha egymást bátorítjuk az előttünk levő pálya megfutására, s oly életteljes (hétköznapi életvitelünk által is alátámasztott) igéket szólunk, melyek által felbátorodnak, hogy „Jézusra felnézzenek”, ez valóban nagy segítséget jelent. A testvéri szeretet szent dolog, nem puszta testi érzelem, vagy teljes közömbösség aziránt, milyen úton járunk. Isten parancsai az ő szeretetének kifejezői, miként az Ő tekintélyének is, s ezeket mellőzni, még ha közben egymásnak kedveskedünk is, egyáltalán nem „szeretet”. A szeretet gyakorlása pontos összhangban kell legyen Isten kijelentett akaratával. „Igazságban” kell szeressünk (3Ján. 1).
6. Hasznot nyerünk az Igéből, amikor megtanít a keresztyén szeretet különféle megnyilvánulásaira.
Szeretni testvéreinket, és kinyilvánítani e szeretetet mindenféle módon, ez a mi nagy kötelességünk. De egy ponton sem tudom ezt kifejezni hitelesebben és hatékonyabban, mint amikor a kegyelem trónja előtt közösségben állok velük. Itt eltűnik a fölényeskedés és ellenszenv a szívből. Krisztusnak vannak olyan testvérei e széles földön, akiknek próbáiról, nehézségeiről, kísértéseiről és szomorúságairól részletekbe menően semmit sem tudok. Mégis kifejezhetem szeretetemet irányukban, s kiönthetem szívem Isten előtt érdekükben, forró esedezésben és közbenjárásban. Ez egy hatékony mód, mely által egy keresztyén szívélyes gondoskodását kinyilváníthatja zarándoktársai felé, amikor felhasználja érdekükben mindazt a befolyást, mellyel bír az Úr Jézusban, az Ő kegyelmét és segítségét kérve életükre.
„Akinek pedig van miből élnie e világon, és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképpen marad meg abban az Isten szeretete? Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal!” (1Ján. 3,17-18). Az egyik ok, amiért Isten ezt megengedi, az, hogy többi szentjeiben együttérzést támasszon, s könyörületességre indítsa őket, hogy alkalmi segítséget nyújtsanak a szükségben levőknek abból a többletből, mellyel Isten megáldotta őket. Az igazi szeretet rendkívül gyakorlatias: semmilyen szolgálatot sem tart túl alacsonynak, egy feladatot sem túl megalázónak, ha általa egy szenvedő testvérnek javát szolgálhatja. Amikor a szeretet Ura e földön járt, gondja volt a testileg éhező sokaságra is, s tanítványainak lábát is kész volt megmosni!
De vannak az Úr népe között olyanok, akik valóban annyira szegények, hogy nincs mit megosszanak másokkal. Mit tehetnek hát ők? Nos, vegyék magukra az összes szent gondjait; járjanak közbe értük a kegyelem királyi székénél! Kérjük hát Őt, hogy hasonlóképpen legyen kegyelmes minden kétségbeesett szent iránt. Igyekezzünk testvéreink terheit magunkra venni, és sírjunk együtt a sírókkal, miként örülünk az örülőkkel. Ekként fogunk valódi szeretetet tanúsítani irányukban Krisztusban, azáltal, hogy kérjük az Urat – ki nekik és nekünk egyaránt Urunk -, hogy emlékezzen meg róluk örökkévaló szeretetével.
Ez az a mód, ahogy az Úr Jézus most kifejezi az Ő szeretetét szentjei iránt: „mert mindenkor él, hogy esedezzék érettünk” (Zsid. 7,25). Ügyüket magáévá teszi. Kéri az Atyát érettük. Senki sincs elfelejtve nála: a jó Pásztor minden egyes bárányt szívén hordoz. Ha így kifejezzük szeretetünket testvéreink iránt, naponként kérve különféle szükségeik betöltését, ezáltal Nagy Főpapunkkal jutunk mélyebb közösségbe. Ezenfelül a szentek egyre kedvesebbekké lesznek számunkra: az értük való imádkozás által, mint Isten szerelmesei egyre drágábbak és értékesebbek lesznek szemünkben. A legjobb út a keserűség legyőzésére egy olyan testvérrel szemben, ki megsértett minket, az, ha sokat imádkozunk érte.
7. Hasznot nyerünk az Igéből, amikor megtanít a keresztyén szeretet sajátos ápolására, megőrzésére.
Három szabályt ajánlunk figyelmetekbe erre nézve.:
Először is, vegyük figyelembe, hogy amint sok olyan dolog van bennünk, melyek kemény próbának teszik ki testvéreink szeretetét, úgy nem kevés dolog van testvéreinkben is, melyek próbára teszik szeretetünket. „Elszenvedvén egymást szeretetben” (Eféz. 4,3) – ez egy nagyon jelentős figyelmeztetés, amit mindannyiunknak szívünkre kell vegyünk. Bizonyára nagy jelentősége van annak, hogy a keresztyén szeretet jellemzői között, amint az 1Kor. 13-ban olvassuk, az első helyen a „hosszútűrés” áll (4.vers).
Másodszor, a legjobb mód a szeretet ápolására az, ha gyakoroljuk. Mit sem ér, ha csak beszélünk s elmélkedünk a szeretetről, de sohasem visszük gyakorlatba. Sok panasz hangzik el ma sok helyen a szeretet hiánya miatt. De ha azt látom, hogy körülöttem nincs szeretet, ez még inkább arra kell sarkalljon engem, hogy jó példával járjak elől! Ne engedd, hogy mások hidegsége, zordonsága elfojtsa szeretetedet, hanem „a gonoszt jóval győzd meg” (Róma 12,21). Legalább egy héten egyszer, imádkozva olvasd el az 1Kor. 13. részét.
Harmadszor, s mindenekfelett, legyen gondod arra, hogy saját szívedet Isten szeretetének fényében és melegében sütkéreztesd. Hasonló hasonlót szül. Minél többet foglalkozol Krisztusnak irántad való változatlan, kifogyhatatlan, megmérhetetlen szeretetével, annál inkább áttüzesedik szíved azok iránt való szeretetre, akik az Övéi. Csodálatos illusztrálását látjuk ennek az apostol példájából, aki legtöbbet írt a testvéri szeretetről: ő volt az, aki oly sokszor pihent a Mester kebelén! Adja meg az Úr azt a kegyelmet számunkra, hogy betartsuk e szabályokat kegyelme dicsőségének magasztalására s az ő szeretett népének javára.
