Interneten találtam ezt a levelet. Eleget teszek a felkérésnek, tovább küldöm. Sőt , ide is betettem…
Ha majd elolvasod, ne csak azon gondolkozz el, hogy igaz, vagy nem igaz, amit e-levélben írnak, hanem azon is, hogy KI az akivel már régen nem beszéltél.
Ma már mindent megvehetsz az üzletekben, szerencsére a BARÁTSÁGNAK még nincs boltja. Hála Istennek, ez az egyetlen dolog a világon ami nem megvehető.
A szomszéd utcában van egy barátom, ebben a nagy és végtelen városban. De a napok múlnak és a hetek szaladnak, és mielőtt észrevenném, eltelik egy év.
És soha nem látom régi barátom arcát, mert az élet egy gyors és rettenetes versenyfutás. Ő tudja, hogy most is éppúgy kedvelem, mint akkoriban, amikor még becsengettem hozzá és Ő hozzám. Akkor fiatalabbak voltunk, most pedig elfoglalt, fáradt emberek. Belefáradva az ostoba játékba, (hogy nevet, pénzt, kényelmet szerezzünk magunknak?) „Holnap” – mondom, „felhívom Jimet”.
„Csak azért, hogy tudja, gondolok még rá.” De eljön és elmegy a holnap, és a távolság köztünk csak egyre nő. A szomszéd utcában!- mégis mérföldekre. /Ne így történjen/. …Távirat érkezik: „Jim ma meghalt.” Ez az, amit végül kapunk és megérdemlünk…
Egy eltűnt barát a szomszéd utcában.
[box]Mindig azt mondd, amire gondolsz. Ha szeretsz valakit, mondd meg neki. Ne félj kifejezni önmagad. Nyújtsd ki a kezed, és mondd meg a másiknak, hogy mit jelent a számodra, mert mire eldöntöd, hogy melyik a megfelelő időpont, már túl késő lehet. Ragadd meg a napot. Soha ne sajnálkozz, és ami a legfontosabb, maradj közel barátaidhoz és családodhoz, mert ők segítettek abban, hogy azzá légy, ami ma vagy.[/box]
Ezt a levelet elolvasás után érdemes tovább küldeni.
Hm. Néha értelmes dolgokat is kaphatunk emailben. Én is elgondolkoztam azon, hogy minőségi barátok kell legyünk…
Ház ez nagyon szólt! Már régóta mulasztás ez az életemben, köszönöm a figyelmeztetést. Üdvözlettel,Barbara