Press "Enter" to skip to content

A Szentírás és az imádkozás

Nem lehet keresztyén az, ki nem imádkozik. Miként egy halva született csecsemő élettelen, úgy egy névleges hitvalló is, ki nem imádkozik, híjával van az életnek. Az imádság az új teremtés lélegzetvétele a szentben, s miként Isten Igéje, annak tápláléka. Amikor az Úr biztosítani akarta a damaszkuszi tanítványt tárzusi Saulus megtérésének hitelességéről, ezt mondta neki: „Ímé, imádkozik!” (Csel 9,11). Bizonyára ez önigaz farizeus számos alkalommal térdet hajtott már addig Isten előtt, és buzgó volt „kegyességében”, de ez volt az első alkalom, amikor valóban imádkozott. E különbségtételt fontos hangsúlyozni ma, amikor az erőnélküli kegyesség formáját éljük (2 Tim 3,5). „A kegyelemnek és könyörgésnek Szelleme” (Zak 12,10 új ford.) nem választhatók el egymástól. Istennek nincsenek néma gyermekei újjáteremtett családjában: „Hát az Isten nem áll-é bosszút az ő választottaiért, kik hozzá kiáltanak éjjel és nappal?” (Luk 18,7).

Meglepő lehet, de Isten népe sokszor vétkezik ima-kísérleteiben.

Képmutatás, követelések, külsőséges alakoskodás, kevéssé érezzük mi át azokat a bűnöket, melyeket megvallunk, s kevésbé fogjuk fel kegyelemre való mély szükségünket, miközben azért imádkozunk! Mily sok szívbeli keménység, langyosság, hidegség, hitetlenség, önakarat és önteltség található, ami miatt sírnunk kellene! Akiknek nincs tudomásuk ezekről a dolgokról, azok a szentség Szellemétől még idegenek.

Isten Igéje kell legyen irány-mutatónk az imádkozásban.

Sajnos sokszor testi hajlamaink képezik kéréseink vezérfonalát. A Szent Írások azzal a céllal adattak számunkra, „hogy általuk tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített” (2 Tim 3,16). S mivel arra vagyunk felkérve, hogy „Szent Szellem által imádkozzunk” (Jud 20), ebből következik, hogy imáinknak az Írásokkal összhangban kell lenniük, belátva, hogy Ő ezek szerzője elejétől végig. Aszerint lesznek kéréseink többé vagy kevésbé összhangban a Szellem gondolatával, amint Krisztusnak beszéde „gazdagon” (Kol 3,16) vagy szegényesen lakozik bennünk, mert „a szív teljességéből szól a száj” (Mát 12,34).

Amint szívünkbe rejtjük az Igét, s ez tisztítja, alakítja, irányítja belső emberünket, ezzel arányosan lesznek imáink elfogadhatók Isten szemében.

Ekképpen, imaéletünk tisztasága és ereje is olyan feltétel, mely által megállapíthatjuk, igeolvasásunk s tanulmányozásunk hasznának mértékét.

  • Ha bibliatanulmányozásunk nem győz meg minket, a Szellem áldott vezetése alatt, az imádkozás elhanyagolásának bűnéről, s
  • nem fedi fel számunkra, mily döntő fontosságú helyet kell elfoglalnia annak mindennapi életünkben, s
  • ha ténylegesen nem vezet el minket oda, hogy több időt töltsünk belső szobánkban, titkon a Magasságossal; 
  • ha nem veszünk tanítást belőle arra nézve, hogy imáink miként lehetnek elfogadhatóbbak Istennél, – hogy miként alkalmazhatjuk magunkra az Ő ígéreteit, s miként hivatkozhatunk azokra az Ő színe előtt;
  • ha nem tanuljuk meg, miként alkalmazzuk magunkra az Ő parancsait, s miként fordítsuk azokat kérésekké,

akkor az Igével eltöltött időből nemcsak hogy keveset vagy semmi sem gyarapodott a lélek, hanem az így szerzett betűszerinti ismeret csak ítéletét fogja súlyosbítani ama nagy napon. „Az Igének pedig megtartói legyetek, ne csupán hallgatói, megcsalva magatokat” (Jak 1,22); Az ige megtartói pedig csak úgy lehetünk, ha komolyan vesszük az imádkozásra vonatkozó figyelmeztetéseket, – minden más egyéb intelmekkel együtt.

            Vegyük hát elő ismét hétszeres próbakövünket.

1.      Hasznot nyerünk az Írásokból, amikor elvezet az ima mély fontosságának felismerésére.

A határozott imaélet abszolút fontos az Istennel való naponkénti járás és közösség fenntartására, valamint a bennünk lakozó bűn erejétől, a világ csábításaitól s a Sátán támadásaitól való megszabadulásra. Hasztalan, sőt gonosz dolog így válaszolni: „A sok teendő, mit el kell végeznem, kiszorítja az imádkozást, bár vágynék rá”.

A tény az marad, hogy közülünk mindenki időt szán arra, amit legfontosabbnak tart.

Ki élt valaha elfoglaltabb életet, mint Üdvözítőnk? Mégis, ki talált több időt az imádkozásra? Ha igazán vágyunk esedezni és közbenjárni Isten előtt, és kihasználunk minden ajánlkozó időt, mellyel most rendelkezünk, akkor Ő úgy fogja irányítani dolgainkat, hogy egyre több időt szánhassunk erre.

Isten világosan megmondta: „Az én házam imádság házának mondatik” (Mát.21,13).

Jegyezd meg, nem „a prédikálás, vagy éneklés háza”, hanem az „imádságé”.

Mennyi eredményt érnek el a „biblia-konferenciák”, ha a gyülekezetek imaélete nincs erősítve?

Amikor azonban Isten Szelleme hatalommal szívünkre helyezi az ilyen igéket, mint: „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek” (Márk 14,38); „minden dologban imádság által és hálaadással párosított könyörgéssel tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt” (Fil 4,6 angol ford. után); „az imádságban állhatatosak legyetek, vigyázva abban hálaadással” (Kol 4,2) –  akkor nyerünk hasznot az Írásokból.

2.      Hasznot nyerünk az Írásokból, amikor azok nyomán átérezzük, hogy nem tudunk jól imádkozni.

Amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk” (Róm 8,26). Elfogadott vélemény az, hogy az emberek nagyon jól tudják, miért kell imádkozniuk, csak gondatlanok és gonoszok, s elmulasztják azt kérni, amiről teljesen meg vannak győződve, hogy kötelességük. Megjegyzendő, hogy az a kijelentés nem egyszerűen az emberekre – általános vonatkozásban – tétetett, hanem Isten szentjeire, akik közé az apostol habozás nélkül magát is belefoglalja. „Mi… amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk”. Ha ilyen az állapota az újjászületetteknek, akkor mennyivel inkább azoknak, kik nincsenek újjászületve!

De egy dolog olvasni, s értelmileg egyetérteni azzal, amit ez igevers mond, s teljesen más tapasztalatilag megvalósítani azt, mert a szív el kell jusson annak átérzésére, hogy amit Isten kér tőlünk, azt Neki magának kell kimunkálnia bennünk és általunk.

Ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket” (1 Ján5,14). De olyasmit kérni, ami nincs összhangban Isten akaratával, ez nem imádkozás, hanem arcátlanság. Bizonnyal igaz, hogy Isten kijelentett akaratának ismertetésére van velünk az Ige, azonban nem úgy, mint ahogy egy szakácskönyv sok receptet tartalmaz különféle ételek elkészítésére. 

A Szentírás gyakorta felsorol oly előírásokat, melyek a szívnek folytonos gyakorlatát igényelik, s Isten segítségét, hogy felfedje számunkra ez alapelveknek különféle esetekben és körülményekben való alkalmazását.

Uram, taníts minket imádkozni!” (Luk 11,1),

3.      Hasznot nyerünk az Írásokból, amikor általuk tudatára ébredünk, hogy szükségünk van a Szellem segítségére.

Tudassa velünk valódi szükségeinket! Vegyük például evilági szükségeinket. Mily gyakran vagyunk külső szorultságban; kívülről való dolgok nagy nyomással nehezednek ránk, és óhajtanánk szabadulni e próbáktól, nehézségektől. Nos, bizonyára ez esetben „tudjuk”, miért kell imádkoznunk, magunktól is. De nem; távolról sem tudjuk! Az igazság az, hogy enyhülés utáni természetes vágyunk mellett oly tudatlanok vagyunk, oly homályos a mi belátásunk, hogy (még ha gyakorlott lelkiismerettel rendelkezünk is) nem ismerjük, hogy mily alárendeltséget vár el tőlünk Isten az Ő akarata iránt, s miként szentelheti meg e nyomorúságokat belső emberünk javára. Ezért Isten azoknak kérelmeit, kik csupán a külső próbáktól való szabadulást sürgetik, „ordítozásnak” nevezi, és nem tiszta szívből való kiáltásnak. (Hós 7:14 Ahelyett, hogy szívből kiáltanának hozzám, csak jajgatnak fekvőhelyükön, keseregnek a gabona és a must hiánya miatt, elfordulnak tőlem.)

Nagy bölcsességre van szükségünk, hogy megtanítson minket, földi szükségeinket Isten gondolata szerinti imává tenni.

Az időleges javakért lehet ige szerint imádkozni (Mt 6,11 stb), de a következő három megszorítással.

Először: mellékesen és nem elsősorban kell ezeket kérni, mert nem ezek képezik azon dolgokat, melyeket a keresztyéneknek keresniük kell (Mát 6,33).

A mennyei és örökkévaló dolgok (Kol 3,1) azok, melyekkel elsősorban és főképpen törődnünk kell, mint amelyek fontosabbak és értékesebbek a földieknél.

Másodszor: alárendelten, mint a célra segítő eszközöket kell kérnünk ezeket. Anyagi javakat nem azért kell Istentől kérnünk, hogy könnyű életet éljünk, hanem mintegy segédeszközöket arra nézve, hogy életünket néki kedves módon élhessük.

Harmadszor, megadással, nem erőszakosan, mert ez szertelen elbizakodottság lenne. Mi nem tudjuk, hogy melyik földi próbatétel rejt magában kegyelmet, s hogyan szolgál legfőbb javunkra (Zsolt 105,18), s ezért Istenre kell hagynunk a döntést.

Miként vannak külső szükségeink, úgy vannak belsők is. Ezek közül egyesek felfedezhetők a lelkiismeret világosságánál, mint amilyen a bűn okozta vétkesség és szennyezettség. Oly bűnöké, melyeket Isten törvényeinek világos ismerete ellenére, a bennünk levő világosság, s a természet ellenére követtünk el. Azonban az az ismeret, mellyel a lelkiismeret folytán bírunk, oly homályos és zavart, hogy a Szellem nélkül semmiképpen sem vagyunk képesek felfedezni a tisztulás forrását. Azok a dolgok, melyek a hívőket Isten előtt főképpen foglalkoztatják: az ő belső állapotuk, lelki helyzetük, hogylétük. Ezért Dávid nem állt meg minden ismert vétke és eredendő bűne (Zsolt 51,1-5) megvallásánál. Még annál a beismerésnél sem, hogy senki sem képes kiismerni tévedéseit, mely oknál fogva „titkos bűneiből” való megtisztulásért könyörgött (Zsolt 19,12); hanem úgyszintén azért könyörög, hogy Isten vegye szívét belső alapos vizsgálat alá, s fedje fel, ami hamisság található abban (Zsolt 139,23-24). Ekképpen az 1 Kor 2,10-12-nek megfelelően nekünk határozottan a Szellem segítségét kell keresnünk, hogy Istennek tetsző módon tudjunk imádkozni.

4.      Hasznot nyerünk az Írásokból, amikor a Szellem megtanít minket az imádság helyes céljára.

Isten az imádkozást legalább háromszoros céllal rendelte el.

Először, hogy a fenséges három-egy Isten dicsőíttessék, mert az imádság az imádatnak egy kifejezője.

Másodszor, hogy megalázza szívünket, mert az imádság azért rendeltetett, hogy minket függő helyzetben tartson, hogy kifejlessze bensőnkben tehetetlen és segélytelen voltunk átérzését, hogy belássuk, hogy az Úr nélkül semmit sem cselekedhetünk.

Harmadszor, eszközként vagy módként, hogy általa megnyerjük önmagunk számára azon dolgokat, melyeket kérünk.

Az egyik fő ok, amiért oly sok imánk megválaszolatlan marad az, hogy egy helytelen, nem megfelelő cél van szemünk előtt. Üdvözítőnk azt mondta: „Kérjetek és megadatik néktek” (Mát7,7): de Jakab megállapítja egyesekről, „kéritek, de nem kapjátok, mert nem jól kéritek; hogy a ti gerjedelmeitekre költsétek azt” (Jak 4,4). Bármiért imádkozni, s nem csupán kimondottan az Isten által meghatározott cél érdekében, annyi, mint „nem jól kérni”, tehát haszontalanul. Bármennyire bízunk is saját bölcsességünkben és igazszívűségünkben, magunkra hagyva, céljaink sohasem felelnek meg Isten akaratának. „Mindent, amit csak cselekszetek, az Isten dicsőségére cselekedjetek” (1 Kor 10,31).

Csak a Szellem képesíthet minket minden kívánságunkat Isten dicsőségének alárendelni.

5.      Hasznot nyerünk az Írásokból, amikor megtanítanak, hogyan hivatkozzunk Isten ígéreteire.

Hittel kell imádkozni (Róma 10,14), mert másképp Isten nem hallgatja meg azt.

A hit mindig Isten ígéreteire épít. (Zsid 4,1; Róma 4,21); ha tehát nem tudjuk, mire vállalt kezességet Isten, hogy megadja nekünk, úgy hiába imádkozunk. Isten ígéretei foglalják magukba az imádság tárgyait, s meghatározzák azok mértékétA titkok az Úréi, a mi Istenünkéi” (5 Móz 29,29), de az Ő kinyilatkoztatott akarata és kegyelmének kijelentése hozzánk tartozik, és ez a mi zsinórmértékünk. Minél inkább megismerkedünk az isteni ígéretekkel, és minél jobban képessé válunk megérteni az azokban feltárt jóságot, kegyelmet és irgalmasságot, annál megfelelőbben vagyunk felszerelve a helyes imádkozásra. Isten ígéretei közül egyesek inkább általánosak, mint egyéniek.

Egyesek feltételhez kötöttek, mások feltétel nélküliek.

Vannak melyek ez életben teljesülnek, mások meg az elkövetkezendőben.

Mi nem vagyunk képesek sem arra, hogy önmagunktól felfedezzük, melyik ígéret felel meg legjobban egyéni helyzetünknek s jelen szükségünknek, sem arra, hogy helyesen hivatkozzunk rá Isten előtt. „Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Szelleme. Mi pedig nem e világnak szellemét vettük, hanem az Istenből való szellemet; hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nékünk” (1 Kor 2,11-12).

6.      Hasznot nyerünk az Írásokból, amikor azt eredményezik bennünk, hogy teljesen alávessük magunkat Istennek.

Az imádság elrendelésének egyik isteni célja az, hogy mi alázatosak legyünk. Ez külsőképpen kifejezésre juthat azáltal, hogy meghajtjuk térdeinket az Úr előtt. Az imádság nem más, mint tehetetlenségünk, gyámoltalanságunk beismerése és feltekintés Arra, akitől minden segítség származik. A kívánságok nagyon különböznek a követelésektől. „A kegyelem trónja nem azért áll fenn, hogy odajárulva kiöntsük tisztátalan igényeinket Isten előtt” (Wm. Gurnall). Az Ő legfőbb bölcsességére kell bíznunk, hogy ő határozza meg, miként bánik velünk. Semmit sem írhatunk elő számára, semmit sem követelhetünk Tőle, semmiféle jogos igénnyel nem állhatunk elé. Minden kérésünkhöz hozzá kell adnunk: „Mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te”.

Pál háromszor könyörgött az Úrhoz, hogy távoztassa el tövisét testéből. Ahelyett, hogy az ÚR ezt tette volna, kegyelmet adott neki, annak hordozására (2 Kor 12). Isten ígéretei közül némelyek inkább meghatározatlanok s általánosak mintsem abszolút értelműek s egyetemesek; mint például Eféz 6,2-3. „Tiszteld apádat és anyádat”: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, mégpedig ez: „hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön.”

Isten nem kötelezte el magát irányunkban, hogy fizessen minket, pontosan biztosítva azt a különleges dolgot, melyet kértünk, még ha hitből kértük is azt. Sőt, fenntartja magának a jogot jótéteményei kiárasztása legmegfelelőbb idejének meghatározására.

7.      Hasznot nyerünk az Írásokból, amikor az imádkozás valódi és mély örömmé válik számunkra.

Igazán Isten megtapasztalható jelenlétébe lépni, szemlélni az Ő arcának dicső fényét, bizalmasan beszélni Vele a kegyelem királyi székénél, – ez már annak az örök gyönyörnek előízét képezi, mely a mennyben vár reánk.

Aki ily áldott tapasztalatban részesül, az a zsoltárossal együtt vallja: „Isten közelsége oly igen jó nékem” (Zsolt 73, 28). Igen, valóban jó a szív számára, mert lecsendesül;

javára válik a hitnek, mert megerősíttetik; jó a léleknek, mert megáldatik.

S ennek az Istennel való lelki közösségnek a hiánya az oka megválaszolatlan imáinknak. „Gyönyörködjél az Úrban, s megadja néked szíved kéréseit” (Zsolt 37,4).

Mi az, ami a Szellem áldása alatt előidézi és fokozza ezt az imádságban való örömet? Először is, a szívnek Istenben, mint az imádság „Tárgyában” való gyönyörűsége, és annak megértése, hogy Isten a mi Atyánk. Ezért, amikor a tanítványok kérték az Úr Jézust, hogy tanítsa őket imádkozni, ő így szólt: „Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben.” És ismét: „kibocsátotta az Isten az Ő Fiának Szellemét a ti szívetekben, aki ezt kiáltja: Abba, Atya!” (Gal 4,6); és ez egy Istenben való bensőséges, bizalomteljes gyönyörködést jelent, mint amilyent a gyermekek éreznek szüleik iránt, midkor megszólítják őket. Efézus 2,18 azt mondja hitünk erősítésére és szívünk vigasztalására: „Mert Őáltala (Krisztus által) van menetelünk mindnyájunknak egy Szellemben az Atyához” (Ef. 2,18). Másodszor, az imádságban való gyönyörűséget elősegíti, ha a szív megérti, s a szellem látja Istent, amint a kegyelem trónján ül. Nem testi képzelgés látása ez, hanem a szellem megvilágosodásáé, mert hit által történik, hogy „látjuk Őt, a Láthatatlnant” (Zsid 11,27). „A hit a nem látott dolgoknak valósága” (Zsolt 11,1), és sajátos tárgyát jelenlevővé és kézzelfoghatóvá teszi a hívő számára. Istennek a trónon való ilyen látása repesni készteti a lelket. Ez arra buzdít, hogy „Járuljunk azért bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül” (Zsid 4,16). Harmadszor, épp ez utóbbi igevers alapján, az imádkozásban való gyönyörűség és szabadság növekszik annak tudata által, hogy Isten épp Jézus Krisztus által akarja és kész kiárasztani kegyelmét és irgalmát az esedező bűnösökre. Ő sokkal készségesebb adni, mint mi elfogadni. Ezért Ésaiás 30, 18-ban így mutatkozik be: „azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtatok”.  Igen, Ő arra vár, hogy keressük Őt; hitre vár, hogy kiterjeszthesse áldani kész kezét. Az Ő fülei nyitva vannak az igaz kiáltására. Azért hát „járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével” (Zsid 10,22). „Minden imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt!” –  és meg fogjuk tapasztalni, hogy az a békesség, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveinket és gondolatainkat  a Krisztus Jézusban (Fil 4, 6-7).

A teljes Üzenet letölthető innen

Ossza meg ismerőseivel:
Legyen olyan a Megváltó Jézusba vetett hitünk, ami SZERETET által MUNKÁKODIK!
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial