Press "Enter" to skip to content

PÁL APOSTOL KARÁCSONYI ÖRÖMÜZENETE

Filippi 2,6-7

A lényeg

Talán észrevettétek már, hogy Pál elég keveset ír a leveleiben a karácsonyi történetről. Sokat olvashatunk az Úr Jézus szenvedéseiről, haláláról, feltámadásáról, és arról, hogy visszajön ítélni élőket és holtakat.
De karácsonyról csaknem semmit: inkább az Úr Jézus közbenjárói munkájáról ír, és arról, hogy az mit tartalmaz a hívők számára; hogyan kell a Gyülekezetnek élnie, hogy éber maradjon az Úr visszajöveteléig.

Ahol azonban Pál a karácsony üzenetéről ír, ott megragadja a lényeget, és a karácsony igazi jelentését emeli ki. Talán egyetlen más igehely sincs ezen a szakaszon kívül, amely szintén ennyire tömören fejezné azt ki, ami karácsonykor történt. Miről szól Pál ezen a helyen?

Emberré létel

Milyen nagy volt Krisztus! Isten formájában volt, és Istennel egyenlő. A Niceai Hitvallás szavaival szólva: „Istenből való Isten volt, Világosság a Világosságból; született és nem teremtetett; egylényegű az Atyával, aki mindent teremtett.” Pál e meghatározásával Krisztus isteni voltára utal; isteni voltára, mielőtt a földön emberré lett volna. Bizonyára gondolt arra az Igére is, amely az Úr Jézus főpapi imádságának a följegyzése, arra a dicsőségre, amellyel az Úr Jézus az Atyánál rendelkezett a világ léte előtt (Jn 17,5).

És milyen mélyre szállt le Krisztus! Önmagát megüresítette. Emberré lett, szolgai formát vett föl. A görög nyelvben ez a szó: rabszolga, ami azt jelenti, jelentéktelen ember, aki alig számít valamit a földön.

Jézus hasonló lett az emberekhez. Az Isten Fia, aki Isten Istenből, Világosság a Világosságból, emberré lett. Ezt nem lehet megmagyarázni, és nem is lehet értelemmel fölfogni. Ezt csupán elhinni lehet.
Máshol azt írja Pál: „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus adományát; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ó szegénysége által meggazdagodjatok” (2Kor 8,9).

Micsoda evangélium! Szegénynek lenni nehéz, de szegénnyé lenni még nehezebb.
Melyik gazdag akar szegénnyé lenni?! Mi inkább szegényből szeretnénk gazdaggá lenni.

Krisztus pedig önként lett szegénnyé. Nem volt semmije, amikor a földi világba jött, és nem volt semmije, amikor távozott.

Egy példával élve: Krisztus mint királyfi, koldusruhát öltött magára, hogy a koldusok között (ezek vagyunk mi) lakjon. Nem úgy történt, mint a királyfiról szóló mesében, aki rabszolgává lett, de hébe-hóba visszatért apja palotájába, hogy egy kicsit fellélegezhessen, és rövid időre újra királyfi legyen. Nem, hanem Krisztus koldusruhát öltött magára — ez az az áldás, amiről a karácsonyi üzenet szól —, hogy a koldusokon segítsen, és őket király-fiakká tegye.

Nem tekintette zsákmánynak

Krisztus „nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel” — írja Pál. Ez azt jelenti: azt a mennyei dicsőséget, amellyel rendelkezett, nem olyannak tekintette, mint amit zsákmány gyanánt szerzett volna,  amelyet görcsös erőlködéssel meg kell tartania kizárólag a maga számára.

Nem ezt tette. Pedig Krisztus — emberi eszem szerint — a mennyben maradhatott volna.
Képzeld, mi lett volna, ha ezt teszi! Akkor számomra és számodra a sötétség örökkévaló lenne; akkor sötétség maradt volna a földön, mert Krisztus nélkül az élet sötétség. Akkor a mennyből kormányozhatta volna a világot, és akkor mindnyájan elvesztünk volna.

Ő nem tekintette ragadománynak, hogy Istennel egyenlő. Ezzel ellentétben az ember ezt a státust el akarta rabolni. Ádám és Éva – bennük pedig mindannyiunk képe van megrajzolva — olyanná akartak lenni, mint Isten. Ez az ember ősbűne. Egyre nagyobb és több akar lenni; Építi Bábel tornyait, és olyan akar lenni, mint Isten. Krisztus pont a fordított úton járt. Elhagyta Istennel egyenlő voltát, hogy az elbukott embert felemelje.

Lefelé vezető létra

Képtelenek vagyunk Istenhez fölkapaszkodni, még ha megannyi Bábel-tornyot építünk is.
Ezzel a törekvéssel minden vallási irányzatban találkozunk. (Például áldozatokkal, imádságokkal, erőfeszítésekkel, fáradsággal.)

Sok mai keresztyénnek is ez a célja. A jelszó; tedd meg, ami tőled telik, végezd jól a dolgod az életben, élj erényesen! Kálvin csillogó bűnöknek nevezte ezeket a módszereket. Létrát állítunk a menny felé, és mászunk felfelé. Nem kisebb ember, mint Luther Márton, szintén megpróbálta ezt.
Nem tudta megvalósítani. Minél magasabbra kapaszkodunk, annál labilisabban áll a létra.

A karácsonyi örömüzenet ennek az ellenkezője; Isten leengedett egy létrát a mennyből, és alászállt.

Micsoda evangélium! Az ember képtelen volt Istenhez fölkapaszkodni. Krisztus jött le az emberiséghez, mégpedig olyan mélyre, hogy a legnagyobb bűnös is eljuthat Hozzá. Nem lehetünk Számára túl nagyok vagy túl alacsonyak. Mária dicsérő énekében ezt énekelte: „Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel. Éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel!” (Lk 1,52-53). Itt lenn a mélyben lett Jézus neve: a bűnösök Megváltója,

Önkéntes születés

Pál azt is megvilágítja, hogyan szállt le Jézus e világba. Ez a karácsonyi evangéliumot még mélyebb értelművé teszi. „Dicsőségéről lemondott, szolgai formát vett fel, emberekhez lett hasonlóvá.”

Fölfigyeltél-e már arra, hogy Pál cselekvő igealakokat használ? Ennek jelentősége van! Krisztus születése nem olyan esemény, ami az Ő tudta és akarata nélkül ment végbe. Ugyanez áll a szenvedésére és a halálára is. Ezért alkalmazza Pál következetesen a cselekvő igealakot, például a következő versben is: „Megalázta magát, és engedelmessé lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.”

Krisztus születése önkéntes cselekedet volt. Csodálatos! Mi nem „cselekedhetjük” a születésünket. Ugyanúgy nem is tehetjük semmissé; a születés tény marad. Születésünk szüleink ügye, és még mélyebbre tekintve, Isten ügye. Másként kifejezve: nem kérdeztek meg az életem dolgában.
Nem volt semmi beleszólásom abba, hogy megszülettem.

Krisztus dönthetett születése dolgában. Ezért mondhatjuk nyugodtan: ő önként jött a földre. „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek” — mondja (Jn 10,10).

És hogyan vitte véghez a születését? Önmagát megüresítette. Pál egyszerűen azt is írhatta volna: emberré lett. De nem ezt teszi, hiszen Krisztus megsemmisítette önmagát. Nemet mondott magának.
Nemet mondott annak, hogy Istennel egyenlő, nemet az Ő tökéletes mennyei dicsőségének, és annak, hogy angyalok imádják. Mindennek nemet mondott, ami isteni és fenséges volt.

Ezt annak ellenére megtette, hogy hatalma volt a bűnös emberiség elpusztítására. Ezt mondta a Gecsemáné-kertben: „Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet?” (Mt 26,53).

Eredetileg ez áll az Igénkben: „Dicsőségéről lemondott.” Üressé tette magát. Emberré lett.
Mi nem kértük az életünket, ellenben Krisztus kérte.

A bölcsőtől a keresztig

Az élet kérése magába foglalja a halál kérését is. Mert mindenkinek, aki született, egyszer meg is kell halnia. Gyermeked bölcsője mellett állsz? Ennek a gyermeknek is el kell mennie egyszer e világból.
Mária gyermeke jászolbölcsője mellett állt, és annak a Gyermeknek is el kellett mennie a világból.
De még hogyan! Mária erről akkor még nem tudhatott.

Micsoda evangélium! Krisztus kérte az életét. És ezt a te és az én érdekemben tette. Nem magáért jött. Ő a reménytelenekért, az elcsüggedtekért és az istentelenekért jött. Nem lehetsz olyan reménytelen, elcsüggedt vagy istentelen állapotban, hogy Nála ne lenne számodra bátorítás vagy reménység. Mert van kegyelem!

Rabszolga

Pál azt mondja: rabszolgai formát vett föl.

Akkor, amikor az Úr Jézus a földre jött, nem fényben és pompában jelent meg. Nem palotába érkezett. Nem várta, hogy a hatalmas Augusztus császár eljöjjön Őt imádni. Pedig ez a tisztelet is kijárt volna Neki. Istennel egyenlő volta következtében azt is megtehette volna, hogy egy nagy király alakját vegye föl.

De Ő nem ezt választotta. Rabszolgai alakot vett föl! Egyszerű ácsfiú lett. „Apjának” segített a műhelyben. Názáretben lakott, amelyről így vélekedtek: „Származhat-e valami jó Názáretből?” (Jn 1,46).

Annál inkább szolgált mennyei Atyjának. És még hogyan! Mindig engedelmes volt.
A bűnt kivéve mindenben hasonlóvá lett az emberekhez.

Amikor szolgai alakjában a földön járt, milyen kevés volt a híve! Gúny és megvetés érte. „A rókának barlangja van, az égi madárnak fészke, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania” — mondta (Mt 8,20). Végül egy rabszolga áráért adták el. Mindezt önként vállalta. A szolgálatban végig betöltötte hivatását, nem hagyta abba félúton. Engedelmes volt egészen a kereszthalálig. Kitartott az utolsókig. Mindhalálig!
A keresztig. Azért, hogy így a világ Üdvözítője lehessen, a bűnösök Megváltója.

Mi az ember?

A karácsonyi örömüzenet nagy csoda. Jézus az emberekhez hasonlóvá lett.
Ebben a pár szóban tulajdonképpen minden benne van. Figyeld csak meg az ellentéteket: Isten formájában volt — szolgai formában jött el; Istennel egyenlő volt — emberekkel lett egyenlővé.

Mi az ember? Az embernek meg kell tanulnia beszélni, járni; van éhségérzete, szomjazhat, elfáradhat… és szenvedhet. Képzeld csak el szószerint Krisztus emberré lételét. Úgy született meg, ahogy minden gyermek — Betlehemben. Názáretben tanult beszélni és járni. Megéhezett a pusztában, fáradtságában elaludt a Galileai tengeren, állt betegágyak mellett, volt temetéseken, sírt barátjának, Lázárnak a sírjánál.
Végül pedig Jeruzsálemben meghalt. És mindezt azért vállalta, hogy a bűnösöket üdvözítse.

Emberekhez lett hasonlóvá. A Zsidókhoz írt levél mondja: „Mert nem olyan Főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt” (Zsid 4,15). Úgy született, mint te meg én. Meghalt, ráadásul egyedül, a kereszten. Ezután el is temették. Elálmélkodhatunk efelett. Krisztus teste alá volt vetve az enyészet törvényének. Ránézve is érvényes volt: Por vagy te, és visszatérsz a porba. A halál a bűn következménye, de Ő ezt a következményt is elhordozta. Végül azonban győzött, amikor húsvét reggelén kijött a sírból, és barátainak azt mondta: „Én élek, és ti is élni fogtok.”

Luther Márton mondja: „Ő azzá lett, ami nem volt, hogy én is azzá lehessek, ami nem vagyok.”

Valahol ezt olvastam: a karácsony ünneplése a csere ünnepe: szegénységed, bűnöd és vétked Neki adhatod, és kapsz Tőle gazdagságot, bűnbocsánatot és felmentést.

Szolgálni

Krisztus azért jött, hogy szolgáljon. Szolgálhat-e neked is? Vagy inkább ne tegye? Miért?
Olyan terhesnek találsz egy Királyt, aki neked szolgál? Nyugtalanít, mert a bűneidre emlékeztet?
Vagy arra, hogy életed változásra szorul, és te ezt nem akarod?

Gondold csak meg, Krisztus szolgálni jött. Ő ismét vissza fog jönni, de akkor már, mint Király. Azok számára dicsőségesen, akik Hozzá tartoznak; azok számára azonban félelmet keltőén, akik elvetették. Igéjében megígérte, hogy egyszer azt fogja mondani: „Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királlyá legyek felettük, hozzátok ide, és vágjátok le itt előttem” (Lk 19,27).           .

A gyermekek ünnepe

A karácsonyt olykor a gyermekek ünnepének nevezik. Ez a nap a gyermek Jézushoz akar elvezetni bennünket, és gyermekies lelkülettel akar megajándékozni. Oda akar vezetni a Gyermekhez, hogy előtte meghajoljunk. Ő mellette kicsinnyé lesznek a nagy emberek is. Ezt olvashatjuk a napkeleti bölcsekről is. Ezek a férfiak leszálltak tevéikről, „és leborulva imádták Őt” (Mt 2,11). Nekünk ugyanígy kell tennünk.

Pál két okból ír Krisztus emberré lételéről. Elsősorban azért, hogy tudomásodra hozza: Jézus nevére minden térd meg fog hajolni (10. vers). Ide tartozik a te térded is! Másodsorban, hogy megmondja: az az indulat legyen benned is, amely a Krisztus Jézusban volt. Vizsgáld meg magad, hogy milyen indulat lakik benned! Aki anélkül akar karácsonyt ünnepelni, hogy az alázatos életet ismerné, nem tud igazán ünnepelni.
Hajtsd meg a térdedet és a fejedet, és így mondd:
Ó, jöjj szívembe áldott Jézus!
Segíts, a bűn terhe nyom,
Hogy bátran álljak majd elődbe
Amaz utolsó napon!

Legyen olyan a Megváltó Jézusba vetett hitünk, ami SZERETET által MUNKÁKODIK!