A jó pásztor és nyája – Ez 34,11-31

Izrael népe és a keresztyén gyülekezet hasonlít egy nyájhoz, amelynek pásztora maga Isten.
Dávid azt vallja a 23. zsoltárban, hogy ő ehhez a nyájhoz tartozik, és nem szűkölködik. Jézus Krisztus pedig önmagát a jó pásztornak nevezi, aki életét adja a juhokért. Ez a kép, az Úr – a pásztor, és az ő népe – az ő legelőjének juhai több helyen visszatér az igében, egy kedves, megragadó személtetése annak a közösségnek, mely Isten és követői között van. Az igében először ítélet hangzik Izrael pásztorai, vagyis elöljárói, papjai felé, akik önmagukat Izrael „pásztorainak” nevezték, és ennek ellentétét, az Úr tökéletes és szeretetteljes pásztorkodását mutatja be az ige. A pásztor és a nyáj viszonya áll előttünk: az Úr áldott pásztorkodása, vagyis mi az, amit a jó pásztor kész nyájáért megtenni, milyen állapotban van ez a nyáj, és e gondviselő pásztorlás folytán milyen áldások következnek.

I. Lássuk először miben áll az Úr áldott pásztorkodása?
A jó pásztor azt mondja önmagáról, hogy félre teszi a hiábavaló pásztorokat és maga fog tudakozódni nyája után: „Magam keresem meg, tudakozódom utána, kiszabadítom őket és magam keresem meg nyájamat.”
Tehát először összegyűjti, majd legelteti és táplálja őket. Majd azt mondja, hogy megkeresi, visszahozza, kötözgeti, erősíti és legelteti úgy mint illik. Nagy dolgok ezek, amiket Isten mond mirólunk az ő nyájáról: azt mondja, hogy őt érdekli nyájának állapota, és foglalkozik sorsával. Istennek nem mindegy, hogy mi történik veled. Valójában azt mondja, hogy „én összegyűjtöm őket és igazi közösségé akarom kovácsolni őket„.
A jó pásztor úgy vigyáz a nyájra, hogy egy se vesszen el és egy se széledjen el közülük.
Ha mégis elkallódik valamelyik, ott hagyja a többit és elmegy, hogy megkeresse azt az egyet.
Az Úr Jézus azt mondja, hogy Ő, a jó pásztor haza gyűjti, összegyűjti őket mindenfelől.
Ennek ellenére, sokszor úgy tűnik, mintha Isten nem törődne velünk.
Mintha nem tudná, hogy milyen állapotban vagyunk… Mintha nem látná, hogy mennyi baj vesz körül. Az Úr most azt mondja, hogy ez nem így van. Ő tudakozódik, törődik egyenként mindnyájunkkal, mert értékek vagyunk számára.
Amikor Isten megjelent Mózesnek az égő csipkebokorban, azt mondta, hogy „látván láttam az én népemnek nyomorúságát, mely Egyiptomban van. Meghallottam az ő sanyargatóik miatt való kiáltásukat, sőt ismerem szenvedéseit. Le is szállok, hogy megszabadítsam az Egyiptomiak kezéből és felvigyem őket arról a földről jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre.” Íme, ilyen a mi Urunk, ilyen a mi pásztorunk!
Ez a pásztor „legelteti és megnyugtatja az ő nyáját„. Nem testi kielégítésről van itt szó, pedig azt is az Úrtól kérjük és kapjuk. Isten juhainak vannak lelki szükségeik is. Hogyan történik ez a lelki kielégítés?
Ha éhezzük és szomjazzuk az Ő igéjét, ha készek vagyunk táplálkozni belőle, és megelégedni az ő kegyelmével, akkor Ő kész ezt megtenni. „Nemcsak kenyérrel él az ember” – mondja az Úr Jézus. Pál apostolnak pedig azt mondja az Úr, hogy „elég nékem az én kegyelmem„. Az ige és a kegyelem lelkünk mezője. A legeltetés és a nyugalom csakis itt lehetséges. Ez a nyugalom az igazi „sábat”. „Megvan a szombatja Isten népének, mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáétól. Igyekezzünk bemenni abba nyugodalomba, hogy valaki a hitetlenség ugyanazon példájába ne essék. Mert az Isten beszéde élő és ható.”(Zsid 4,9-12) Isten maga legelteti és nyugtatja meg az o nyáját. „Jöjjetek mindnyájan énhozzám akik megfáradtatok és megterheltettek, én megnyugosztlak titeket” – mondja a Jó pásztor. (Mt 11,28)
Az Úr áldott pásztorkodását látva csak csodálkozni tudunk mindezen és magasztalni érte Urunkat.

II. De lássuk a nyáj állapotát is.

Azt mondja az Úr: „Ti pedig juhaim, így szól az Úr: Én ítéletet teszek juh és juh között, a kosok és bakok között. Avagy kevés-e néktek, hogy a jó legelőt legeljétek, hogy még legelőitek maradékát lábaitokkal eltapodjátok, és a víz tisztáját isszátok, hogy még a maradékát felzavarjátok? És az én juhaim a ti lábaitok tapodásának maradékát legelik, és lábaitok zavarását isszák? Annak okáért, így szól az Úr Isten hozzájuk: én teszek ítéletet kövér és ösztövér juh között. Mivel oldallal és vállal eltaszíttok, szarvaitokkal ökleltek, minden erőtlent szétszórva azokat kiűzitek. És megtartom az én juhaimat, hogy ne legyenek zsákmányul, és ítéletet teszek juh és juh között.”
Különbség van juh és juh között, kosok és bakok között, és ezt a különbséget maga a Pásztor határozza meg. Ő fogja csoportosítani őket. Ő tudja, hogy a nyájban vannak erőtlenek is, akiket az erősek felöklelnek, vállal taszítnak, kisemmiznek… De a pásztor majd ítéletet fog tenni! „Ismeri az Úr az övéit, álljon el a hamiságtól aki Krisztus nevét vallja.” (2Tim 2,19)
Az Úr Jézus idejében még a tanítványok között is volt aki felett ítélet hangzott el.
A képmutató farizeus-juhokat pedig keményen megfeddte fölényeskedő, felületes, hazug vallásosságukért.
A pásztor nemcsak gondot visel a nyáj szükségeiről, hanem rendet teremt közöttük.
Jaj, nehogy ítélet alá essünk mi, akik a nyájhoz tartozunk! Ne taposd le a legelőt és ne zavard fel a vizet, mert Isten látja még azt is, amit titokban teszel! Semmi sem történhet a nyájban, amiről Ő ne tudna! Nem fogja megengedni, hogy erőtlen juhai az erősek zsákmányai legyenek.
Egy napon Isten ítéletet tesz juh és juh között, kosok és bakok között.

III. Ezek után következnek az ígéretek, amelyek főképp a Messiásra vonatkoznak.