Az isteni ígéretek feltárják előttünk Isten kedves jóakaratát népe irányában, hogy miként kívánja kiárasztani rájuk kegyelmének mérhetetlen gazdagságát. Ezek az ígéretek kifejezik Isten szívének érzelmeit, Aki öröktől fogva szerette övéit, s eleve elrendelt minden dolgot számukra s velük kapcsolatosan. Fia személyében és művében minden tekintetben tökéletes üdvösséget készített nekik, úgy e földi életre, mint az örökkévalóságra nézve. Aztán, hogy minderről egy igaz, érthető szellemi ismeretet nyerjenek, tetszett az Úrnak, hogy eléjük tárja azokat „igen nagy és becses ígéretekben”, melyek a Szentírásban széthintve találhatók. Ezek által bizonyosak lehetnek a hívők, Istennek velük kapcsolatban Jézus Krisztusban kijelentett akaratáról; s ennek megfelelően menedéket találhatnak benne, építhetnek rá; s így igazi közösségük van Vele, kegyelmet és irgalmat találnak nála mindenkor, attól függetlenül, milyen helyzetben vagy körülményben vannak.
Az isteni ígéretek, mind kijelentések, valami rendkívüli áldás kiárasztásáról, vagy valamely gonosz eltávolításáról. Mint ilyenek, a legáldottabbak, mert kifejezik Isten szeretetét népe iránt. Isten szeretetének három lépcsőfoka van. Az első: az ő szívének belső szándéka a szeretet gyakorlására; az utolsó: e szándéknak tényleges megvalósítása; de e kettő között ott található e szándék kegyelmes ismertetése az illetékesekkel. Míg a szeretet rejtve van, nem örülhetünk neki, nem vigasztalódhatunk általa. Nos, Isten nem csupán „szereti” övéit, s nem csak a megfelelő időben kívánja teljességgel kifejezni szeretetét irántuk, hanem időközben ismertetni akarja velük szívének jó akaratát, hogy boldogan pihenjenek szeretetében, s megnyugodva támaszkodjanak az Ő biztos ígéreteire. Így aztán elmondhatják: „S nekem mily kedvesek a Te gondolataid, ó, Isten!” (Zsolt 139,17).
2 Pét. 1,4 Isten ígéreteit „igen nagyoknak, és drágáknak” nevezi. Miként Spurgeon rámutatott,: „ez ígéretek nagy Istentől származnak, nagy bűnösök felé irányulnak, nagy változást eredményeznek bennük, s nagy dolgokról szólnak.”
Bár a természeti, testi értelem is átfogóan látja nagyságukat, de csak az újjáteremtett szív képes azok kimondhatatlan drága voltát megízlelni, s elmondani Dáviddal: „Mily édes az én ínyemnek a te beszéded; méznél édesebb az én számnak!” (Zsolt 119, 103).
1. Hasznot nyerünk az Igéből, amikor felismerjük, kikre vonatkoznak.
Nem létezhet semmi érintkezés a háromszor szent Isten és a bűnös teremtmény között, csak egyedül a Közbenjáró által, ki elégtételt szerzett Istennek a mi érdekünkben. Egy bűnös, míg Krisztust megvetve s gyalázva próbál Istenhez folyamodni irgalomért, süket fülekre fog találni, mintha egy élettelen kőhöz imádkozna.
Úgy az ígéretek, mint az ígért dolgok az Úr Jézusra vannak ruházva; Tőle jutnak a szentekhez. „Az az ígéret (a legnagyobb mindenekfelett), amelyet Ő ígért nékünk, az örök élet” (1Ján 2,25), és ugyanez az apostol mondja: „Ez az élet az Ő Fiában van” (5,11). Ha így áll a dolog, mi jót nyerhetnek Isten ígéreteiből azok, kik nincsenek Krisztusba beoltva? Egyáltalán semmit. Aki nem részese a Krisztusnak, nem részese Isten kegyének sem, sőt, Isten haragja alatt van; Isten ítéletei (fenyegetései) képezik az ő osztályrészét, nem az ígéretei. Nagyon komoly és megfontolandó dolog ez, hogy akik „Krisztus nélkül vannak” azok „Izráel társaságától idegenek, az ígéret szövetségeitől távolvalók, reménységük nincs, és Isten nélkül vannak e világon” (Ef 2,12)! Csak „Isten fiai” lehetnek örökösei az ígéreteknek (Róma 9,8). Testvérem, ne nyugodj addig, míg bizonyos nem leszel benne, hogy közéjük tartozol!
Rettenetes azoknak az igehirdetőknek vaksága, és nagy a vétke, akik az Isten ígéreteit megkülönböztetés nélkül alkalmazzák hivőkre és hitetlenekre egyaránt! Ezek nem csupán a „fiak kenyerét veszik el”, s vetik az „ebek” elé, hanem „meghamisítják az Isten Ígéjét” (2Kor 4,2), s a halhatatlan lelkeket csalják meg. Nem kevésbé vétkesek azok sem, akik hallgatják őket s figyelnek rájuk, mert Isten előtt mindenki felelős azért, hogyan kutassa az írásokat a maga számára, s e tévedhetetlen zsinórmértékhez kell szabjon mindent amit olvas, vagy hall. Ha túl restek ennek megtételére, s inkább szeretik vakon követni vak vezetőiket, úgy vérük saját fejükön lesz, ha elvesznek. Az igazságot meg kell „vásárolni” (Péld 23,23), és akik nem hajlandók kifizetni érte az árat, azok nélküle kell távozzanak.
2. Hasznot nyerünk az Igéből, amikor azon fáradozunk, hogy magunkévá tegyük Isten ígéreteit.
Ennek megtételére először vennünk kell a fáradságot, hogy igazán megismerkedjünk velük. Meglepő, milyen sok ígéret van a Szentírásban, melyekről sok szent mit sem tud, annál is inkább, mivel ez ígéretek a hívők sajátos kincstárát képezik, hiszen a hit örökségének lényege rejlik bennük. Való igaz, a keresztyének máris csodálatos áldások élvezői, azonban vagyonuknak tőkéje, gazdagságuk fő része még csak ezután következik. Már egy előlegezett részt élveznek, de a Krisztus által szerzett üdvösség nagyobb része Isten ígéretében nyugszik. Szorgalmasaknak kell lenniük az ő akaratának tanulmányozásában, hogy megismerjék mindazon jó dolgokat, melyeket a Szent Szellem „kijelentett”, és igyekezniük kell számba venni szellemi kincseiket!
Nem csak tanulmányoznom kell az Írást, hogy megismerjem az örökkévaló szövetség általi osztályrészemet, hanem úgyszintén szükséges, hogy elmélkedjem is az ígéreteken, szívemben forgassam azokat, s könyörögjek az Úrhoz szellemi értelemért azok megértésére. A méh nem vonhat ki mézet a virágokból, amíg csak szemléli azokat. A keresztyén sem meríthet az isteni ígéretekből semmi vigasztalást és erőt, amíg hit által magához nem ölelte azokat, s be nem hatolt azoknak szívéig. Isten sehol sem ígérte, hogy megelégíti a lustákat, de viszont kijelentette, hogy „a gyorsak lelke megkövéredik” (Péld 13,4). Ezért mondta Krisztus: „Munkálkodjatok, ne az eledelért, mely elvész, hanem az eledelért, mely megmarad az örök életre” (Ján 6,27). Csak ha elraktározzuk elménkben az ígéreteket, akkor fogja a SZENT Szellem eszünkbe juttatni azokat a csüggedés idején, mikor legnagyobb szükségünk van rájuk.
3. Hasznot nyerünk az Írásokból, amikor felismerjük Isten ígéreteinek áldott célját
„Sokak számára a vallás transzcendesnek, álombelinek tűnik; inkább a kegyes képzelet szüleménye, mintsem kézzelfogható dolog. Hisznek Istenben, szokás szerint a „lelki” dolgokért, s eljövendő életért; de teljesen elfejtik, hogy az igazi kegyességnek megvannak az e világra szóló ígéretei is, éppúgy, mint az eljövendőre. Számukra szinte szentségtörés számba megy oly apró dolgokért imádkozni, melyek a mindennapi életre tartoznak. De talán mégis elkezdik gyakorolni, s emiatt hitük valódisága jogosan vonható kétségbe.
Ha vallásuk nem képes segítséget nyújtani nekik az élet apró bajaiban, vajon képes lesz-e fenntartani őket a halálnak rettenetes küzdelmeiben?” (C. H. Spurgeon)
„A kegyesség mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövő életnek ígérete” (1 Tim 4,8). Testvérem, hiszed-e igazán, hogy Isten ígéretei az élet minden kérdését felölelik, és különösen a mindennapi életben is hagyatkozhatsz rájuk? Vagy abba a tévelygésbe vontak téged is, hogy az Ótestamentum csak a testi Izráelre tartozik, s a „mi ígéreteink” szellemiek, s nem anyagi áldásokra vonatkoznak? Sok keresztyén merített már vigasztalást a következő ígéretből: „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled” (Zsid 13,5); nos, ez pontosan Józsué könyvéből való idézet (Józs 1,5)! Úgyszintén 2Kor 7,1 így kezdődik: „Annakokáért mivel ilyen ígéreteink vannak…”, s ez ígéretek egyike, mely 6,18-ban van említve, Mózes 3. könyvéből való!
Valaki talán azt kérdi: „De hol van a határ? Mely ígéretek érvényesek az Ótestamentumból rám is? A Zsolt 84,12-ben kijelentett igével felelünk: „Kegyelmet és dicsőséget ad az Úr; nem vonja meg a jót azoktól, akik ártatlanul élnek”. Ha valóban „ártatlanul” jársz az Úr ösvényén, úgy szabadon elsajátíthatod ez áldott ígéretet, s számíthatsz rá, hogy az ÚR megad minden „jó dolgot”, amit csak kérsz tőle. „Az én Istenem be fogja tölteni minden szükségeteket” (Fil 4,19). Ezért hát bárhol találj is egy ígéretet az Ő Igéjében, mely jelenlegi helyzetedhez és állapotodhoz épp alkalmas, tedd azt magadévá, mint olyat, mely szükségednek megfelel. Határozottan állj ellene a Sátán minden kísértésének, melyek által megfosztani akar Atyád igéjében való részesedéstől.
4. Hasznot nyerünk az Igéből, amikor sajátos megkülönböztetéseket teszünk Isten ígéretei között.
Isten népe közül sokan gyakran esnek a lelki lopás vétkébe, mi alatt azt értjük, hogy oly dolgokat sajátítanak el a maguk számára, melyhez nincs joguk, mert az mást illet meg. „Isten szövetségének áldásai, – amit az Úr Jézus Krisztussal kötött, s Őbenne választottjaival, a megváltottakkal is – a mi részünkről mindenestől fogva feltétel nélküliek; azonban Urunknak sok gazdag ígérete van, melyek bizonyos kikötéseket tartalmaznak, amelyeket pontosan be kell tartanunk, mert másként nem nyerjük el az áldást. Isten betartja a néked tett ígéretét; csak legyen gondod rá, hogy azokat a kikötéseket, melyeket ígérete valóra váltásához mellékelt te gondosan betartsd! Csak akkor számíthatunk egy feltételes ígéret beteljesülésére, ha teljesítjük annak elvárásait” (C.H.Spurgeon).
Az isteni ígéretek zöme sajátos jellemű emberekhez szólnak; még pontosabban szólva: különleges kegyelmi erényekkel bírókhoz. Például Zsolt 25,9 kijelenti, hogy „Isten igazságban járatja az alázatosokat”; de ha én nem élek vele közösségben, ha a saját akaratom útján járok, ha szívem felfuvalkodott, úgy nincs jogom magamévá tenni ez igevers vigasztalását. Aztán ismét, Ján 15,7-ben az Úr azt mondja: „Ha bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek”. Azonban ha nincs gyakorlati, tapasztalható közösségem Vele, ha parancsai nem szabályozzák folyton viselkedésemet, úgy ismét válasz nélkül fogok maradni. Mert miközben tudjuk, hogy Isten ígéretei tisztán kegyelemből fakadnak, azt is figyelembe kell venni, hogy „a kegyelem igazság által uralkodik” (Róm 5,21), és sohasem iktatja ki az emberi felelősséget. Ha mellőzöm az egészség törvényeit, úgy ne csodálkozzak, ha megbetegszem, mégha Istennek számos földi áldását élvezem is. Hasonlóképpen, ha megvetem az ő parancsait, úgy csak magamat okolhatom, hogy számomra számos áldott ígéretének beteljesülése megtapasztalatlan marad.
Senki se képzelje, hogy Isten az ő ígéretei által arra kötelezte magát, hogy eltekint szentsége kívánalmaitól. Ő sohasem helyezi egymással szembe tökéletes tulajdonságait. És senki se gondolja, hogy Isten azáltal dicsőítené Krisztus áldozatának munkáját, ha annak gyümölcseit megtéretlen és közömbös lelkekre árasztaná. Az igazság egyensúlyát gondosan meg kell őrizni itt; sajnos, ezt ma gyakran elveszítik, s az isteni kegyelemet annak felmagasztalásának színe alatt sokan „bujálkodásra fordítják”.
Gyakran halljuk idézni: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, Én megszabadítlak téged” (Zsolt 50,15). De ez az igevers egy „És”-sel kezdődik, s az előző mondat így szól: „Teljesítsd a Felségesnek tett fogadásaidat!”. Szintén gyakran kapaszkodnak ez ígéretbe „Szemeimmel tanácsollak téged”(Zsolt 32,8) olyanok, kik nem veszik figyelembe a szövegkörnyezetet! Ámde Istennek ez ígérete csak olyan embernek szól, ki „vétkeit” bevallotta az Úrnak (5.v.). Ha tehát meg nem vallott bűn van lelkiismeretemen, s testi erőre támaszkodom, vagy emberektől várok segítséget ahelyett, hogy csak az Úrra várnék (Zsolt 62,5), úgy nincs jogom arra hivatkozni, hogy Isten szemével tanácsol engem, – mert e kifejezés szoros közösségben való járást feltételez Vele, mivel nem láthatom valakinek a szemét, amíg távol vagyok Tőle.
5. Hasznot nyerünk az Igéből, amikor általuk képesíttetünk, hogy Isten ígéreteire szilárdan ráálljunk, rájuk támaszkodjunk.
Ez az egyik ok, amiért Isten azokat adta nekünk: nem csak azért adta, hogy szeretetét kinyilvánítsa jóakaratú szándékainak ismertetésével, hanem azért is, hogy ezáltal vigasztalja szíveinket, s kifejlessze hitünket. Ha Istennek úgy tetszett volna, áldásait kiáraszthatta volna anélkül is, hogy szándékait ismertette volna velünk. Az Úr megadhatta volna a nekünk szükséges kegyelemi áldásokat anélkül, hogy magát erre előzetesen kötelezte volna. De ebben az esetben nem lehetnénk hívők; a hit ígéret nélkül olyan, mint az a láb, mely alól hiányzik a szilárd talaj, melyen megvethesse magát. Irgalmas Atyánknak úgy tetszett, hogy ajándékait kétszeresen élveztesse velünk: először hit által, s aztán annak tényleges megvalósulásakor. Így választja el szívünket a látható, veszendő földi dolgoktól és vonja, emeli fel szíveinket azokhoz a dolgokhoz, melyek szellemiek és örökkévalók.
Ha nem lennének ígéretek, akkor nem csak hit nem lenne, de reménység sem. Mert mi a reménység, ha nem azon dolgokra való várakozás, melyekről Isten kijelentette, hogy megadja nekünk? A hit az ígéretet tevő Igére tekint, s reménység viszont ennek megvalósulására néz. Így volt ez Ábrahámnál is: „ki reménység ellenére reménykedve hitt… s hitében erős lévén nem gondolt az ő már elhalt testére, mintegy százesztendős lévén, sem Sárának elhalt méhére; … nem kételkedett hitetlenséggel: hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek” (Róm 4,18,20). Így történt Mózessel is: „Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartotta a Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett” (Zsid 11,26). Pál apostollal is így volt: „Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, amint nékem megmondotta” (Csel 27,25). Így van-e ez nálad is, kedves Testvérem?
6. Hasznot nyerünk az Igéből, amikor béketűréssel várunk Isten ígéreteinek beteljesülésére.
Ábrahámnak Isten egy fiút ígért, de sok évet kellett várnia az ígéret beteljesülésére. Simeon azt az ígéretet nyerte, hogy „addig nem lát halált, míg meg nem látja az Úrnak Krisztusát”, de ennek megvalósulását csak akkor nyerte el, mikor egyik lábával már a sírban volt. Gyakran hosszú és kemény tél választja el az imádság vetését a meghallgatás aratásától. Maga az Úr Jézus sem nyert még teljes feleletet arra az imára, amit Ján 17-ben mondott, 20 évszázaddal ezelőtt. Istennek népe iránt adott legdrágább ígéretei csak a dicsőségben fogják elnyerni teljes beteljesedésüket. Isten, akinek az egész örökkévalóság a rendelkezésére áll, sohasem hamarkodja el dolgát. Gyakran megvárakoztat minket, hogy „kitartásunkban tökéletes cselekedet legyen”, s ne legyünk iránta bizalmatlanok. Mert „e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet, és meg nem csal: ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jönni, nem marad el” (Habakuk 2,3). „Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedve elnyerjétek az ígéretet” (Zsid 10,36).
„Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéretek [beteljesülését], hanem csak távol állva üdvözölték azokat” (Zsid 11,13). Itt egybefonva látjuk a hit teljes munkáját: ismeret, bizalom, szerető ragaszkodás. A „távolról” kifejezés a megígért dolgokra vonatkozik; ezeket „látták” ők lelki szemeikkel, felfogva a lényeget az árnyék mögött, felfedezve bennük Isten jóságát és bölcsességét. Bizonyosak voltak az azokban való részesedésben, s tudták, hogy nem fognak csalatkozni. „Üdvözölve azokat”: ez kifejezi azt a gyönyört s tiszteletet, mellyel szeretetben és szívélyes örömben fogadta azokat. Az ígéretek jelentették lelkük számára a vigaszt, szilárd alapot egész vándorlásuk során, kísértéseik s szenvedéseik között.
Istennek bölcs célja van azzal, hogy ígéreteinek megvalósulását elhalassza. Nemcsak a hit kerül így próbára, hogy annak valódi volta sokkal tisztábban tündökölhessen; nem csupán a hosszútűrés fejlődik, s a reménység gyakoroltatik, hanem az isteni akaratnak való alárendeltség is kialakul. „Az elválasztás folyamata még nem ért véget; még mindig olyan vigaszokra vágyunk, melyekből az Úr minket örökre ki akar nevelni. Ábrahám nagy lakomát szerzett, amikor fia, Izsák elválasztatott. S bizonnyal a mi mennyei Atyánk is ugyanezt fogja tenni velünk. Hullj a porba, büszke szív; vesd el bálványaidat, hagyd el a világ szeretetét, s a megígért béke eljön hozzád” (C.H. Spurgeon).
7. Hasznot nyerünk az Igéből, amikor megtanulunk helyesen élni az ígéretekkel.
Amikor helyesen használjuk azokat. Először is, Istenhez való viszonyunkban. Amikor trónja elé járulunk, valamely ígéretére kell hivatkozzunk. Nem csupán hitünk fundámentumát kell azok képezzék, melyen megnyugszunk, hanem kéréseinknek anyagát is. Isten akarata szerint kell kérnünk, ha azt akarjuk, hogy meghallgatást nyerjünk, s az Ő akarata ki lett nyilatkoztatva azokban a jó dolgokban, melyekről kijelentette, hogy megadja nékünk. Így kell szólnunk: „Cselekedjél, ahogy szóltál” (2 Sám. 7,25). Figyeld meg, miként hivatkozott Jákób az ígéretre 1Móz 32,12-ben; Mózes 2Móz 32,13-ban; Dávid Zsolt 119,58-ban; Salamon 2Kir 8,25-ben, s tégy te is úgy, keresztyén testvérem.
Másodszor: ebben az életben, mit e világban élünk. Zsid 11,13-ban nem csak arról olvasunk, hogy a pátriárkák felfedezték, elhitték az isteni ígéreteket, hanem elmondja az Ige azokat a hatásokat is, amit ezek rájuk gyakoroltak. „vallást tettek, hogy idegenek és vándorok a földön”, ami azt jelenti, hogy nyilvánosan hitvallást tettek. Elismerték (s életvitelükkel is bizonyították), hogy érdekeltségük nem e világ dolgaiban volt, hanem teljesen kielégítő osztályrészt élveztek az elsajátított ígéretekben. Szívük az odafelvalókon csüngött; mert ahol van az ember szíve, ott lesz az ő kincse is.
„Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden lelki és testi tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a mi megszentelésünket” (2Kor 7,1); ez a hatás, mit az ígéreteknek ki kell munkálniuk bennünk, s biztosan ki is fognak munkálni, ha hitünk valóban megragadta őket. „Igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket, hogy azok által isteni természet részései legyetek, kikerülvén a romlottságot, a mely a kívánságban van e világon.” (2Pét 1,4). Mármost amikor az evangélium és a drága ígéretek kegyelem- és erőteljesen munkálkodnak a szívben, tisztító hatást gyakorolnak az emberre, a szívre és magaviseletre, és tanítják az embereket, hogy megtagadják a hitetlenséget s a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljenek. Oly erőteljes hatásai vannak az evangéliumi ígéreteknek, miközben Isten Szelleme a szívbe vési azokat, hogy az embereket belsőleg átformálják, isteni természet részesévé teszik, külsőleg pedig arra képesítik őket, hogy legyőzzék a korszellem romlottságát s bűneit.
