A Szentírás és a világ

Isteni fénysugarai valódi színükben mutatják be a dolgokat, áthatva és feltárva azt a hamis látszatot, elvarázsló szépséget, melybe sok minden hamis módon fel van öltöztetve e világon. 
Arról a világról, melyért oly sokan fáradoznak, dolgoznak, és sok pénzt költenek, s melyet rászedett vak követői csodálnak, s fennen magasztalnak, – Isten Igéje kijelenti, hogy „Isten ellensége”.
Ezért Isten gyermekeinek meg van tiltva, hogy hozzá igazodjanak, s hogy szeressék azt.

Istennek az ő gyermekeihez intézett buzdításainak egyike így hangzik: „Mint most született csecsemők, a tiszta hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek” (1Pét 2,2). Illő, hogy Istennek minden gyermeke megvizsgálja magát, vajon így van-e ez nála, vagy sem. Nem szabad megelégednünk pusztán fejbeli írás-ismerettel: amire leginkább törekednünk kell, az a gyakorlati növekedés, hogy megtapasztaljuk Krisztus képére való átváltozásunkat. Az egyik alapvető pont, melynél megvizsgálhatjuk magunkat, a következő: vajon csökkent e bennem a világiasság Isten Igéjének olvasása és tanulmányozása folytán vagy sem?

1.      Hasznot nyerünk az Igéből, ha szemeink megnyílnak a világ igazi jellegének meglátására.

„Az egész világ gonoszságban vesztegel” (1 Ján 5, 19). De csak amikor a szívet természetfeletti módon a Szent Szellem felvilágosítja, akkor lesz képes felfogni, hogy „ami az emberek közt magasztos, az Isten előtt utálatos” (Luk 16,15).
Nagyon hálásak kell lennünk Istennek, ha Igéje fényében lelkünk képes átlátni, hogy a „világ” nem egyéb, mint egy óriási csalás, értéktelen cicoma, hiábavalóság, mely egy napon tűzre vettetik.

Mit értünk azon világ alatt, melynek szeretése meg van tiltva a keresztyéneknek. A „világ” a dolgoknak egy olyan rendszere, mely önmagában teljes. Semmi idegen elem nem hatolhat oda be, vagy ha mégis megtenné, azonnal beolvad abba, és azonosulni fog vele.
A „világ” nem más, mint a romlott emberi természetnek az emberiség nagy családjában való kifejeződése, az emberi társadalom szerkezete saját célkitűzéseinek megfelelően alakítva.
A „test gondolatának” szervezett uralma, mely „ellenségeskedés Isten ellen”, s amely „nem engedelmeskedik Isten törvényének, s nem is teheti” (Róm 8,7). Ahol csak a test gondolata uralomra jut, – ott a „világ”. Úgyhogy a világiasság nem más, mint az Isten nélkül való világ magatartása.

2.      Hasznot nyerünk az Igéből, amikor megtanuljuk, hogy a világ egy olyan ellenség, melynek ellene kell állnunk, s melyet le kell győznünk.

A keresztyénnek meg van parancsolva, hogy „harcolja meg a hitnek jó harcát” (1Tim 6,12), s ebből kitűnik, hogy létezik ellenség, mellyel szembe kell szállni, le kell győzni. Miként van egy Szent Háromság – az Atya, a Fiú, és a Szent Szellem -, úgyszintén létezik egy gonosz háromság is: a test, a világ és az ördög. Isten gyermeke arra hívatott el, hogy halálos küzdelemre adja magát velük; „halálos”-nak nevezzük, mert vagy ezek pusztítják el őt, vagy pedig ő nyer győzelmet felettük. A világ egy halálos ellenség, s ha nem győzöd azt le szívedben, akkor nem vagy Isten gyermeke, mert meg van írva: „Mindaz, aki Istentől született, legyőzi a világot” (1 Ján 5,4).

Miért kell a világot legyőzni? Először is, mivel minden kecsegtető tárgya arra irányul, hogy eltérítse figyelmünket, eltávolítsa lelkünk érzelmeit Istentől. Szükségszerűen történik így, mert a látható dolgok rendszerint elfordítják a szívet a láthatatlanoktól. Másodszor, a világ lelkülete homlokegyenest ellenkezik Krisztus szellemével; ezért írta az apostol, „Mi nem e világnak szellemét vettük, hanem az Istenből való Szellemet” (1 Kor 2,14).  Isten Fia e világba jött, de „a világ nem ismerte meg őt” (Ján 1,10); ezért e világ „fejedelmei” s nagyjai megfeszítették őt (1 Kor 2,8). Harmadszor, a világ gondjai s aggodalmai szemben állnak az Istennek szentelt, menny felé törekvő élettel. A keresztyéneknek, a többi emberhez hasonlóan, Isten parancsa szerint dolgozniuk kell a hétből hat napon át: de miközben ezzel vannak elfoglalva, kell, hogy szüntelen imádkozzanak, nehogy a kötelesség teljesítése helyett nagyravágyó érdekek uralják őket.

„Ez az a győzedelem, amely legyőzi a világot, a mi hitünk” (1Ján 5,4).  Semmi más, csak az Isten adta hit képes legyőzni a világot. Azonban amint a szívet betöltik a láthatatlan, de örök valóságok, azonnal megszabadul e világi elemek romlást munkáló befolyása alól. A hit szemei az érzékelhető dolgokat valódi színűkben szemlélik, s látják, hogy azok üresek és haszontalanok, s össze se hasonlíthatók az örökkévalóság nagy és dicső tárgyaival. Amikor a keresztyén látja az isteni Megváltót meghalni a bűneiért, s hogy miként él most, hogy közbenjárjon az ő kitartásáért, az ő végső üdvösségére irányítva és uralva minden dolgot – felkiált: „Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön”

Hogy vagy te ezzel? Szívélyesen egyet érhetsz azzal, amit mondtunk, de hogy állsz te ezzel valójában? Elbűvölnek-e s rabul ejtenek-e téged azok a dolgok, melyeket oly nagyra értékelnek az újjá nem született emberek? Jelenlegi örömöd s boldogságod oly tárgyakhoz van kötve, melyeket soha nem vehetnek el tőled? Kérlek, ne kezeld könnyelműen e kérdéseket, hanem mérlegeld komolyan, Isten jelenlétében. A rájuk adott becsületes felelet fel fogja tárni lelked valódi állapotát, s jelezni fogja, hogy nem csaltad-e meg szívedet eddig, „új teremtésnek” képzelve magad.

3.      Hasznot nyerünk az Igéből, amikor megtanuljuk, Krisztus azért halt meg, hogy megszabadítson minket „e jelenvaló gonosz világból” (Gal 2,4). 

Isten Fia nem csak azért jött e „világba”,

• hogy betöltse a törvény követeléseit (Mát 5,17),
• hogy „lerontsa az ördög munkáit” (1 Ján 3,8),
• hogy megszabadítson minket az eljövendő haragtól (1 Tes 1,10),
• hogy megszabadítson minket bűneinkből (Mát 1,21), hanem úgyszintén azért is,
• hogy megszabadítson minket e világ rabságából,
• hogy kiszabadítsa a lelket annak elbűvölő hatásköréből.

Ez előképszerűen kiábrázolta ki Istennek Izráellel való bánásmódja. Ők rabszolgák voltak Egyiptomban, s „Egyiptom” a világ jelképe. Kegyetlen rabszolgaságban sínylődtek, míg életüket téglakészítéssel töltötték, a Fáraó hatalma alatt. Képtelenek voltak kiszabadítani magukat. De Jáhweh az ő fenséges erejével eléjük jött, s kihozta őket a vaskemencéből. Így tett Krisztus is az övéivel. Megtörte a világ hatalmát szíveik fölött. Függetlenítette őket tőle, hogy többé ne keressék tetszését, se ne rettegjenek fenyegetéseitől.

Krisztus önmagát áldozatul adta népe bűneiért, hogy ennek következményeképpen megszabaduljanak e világ átkos hatalmától s uralkodó befolyásától, mind attól, ami gonosz e jelen világon: a Sátántól, aki annak fejedelme; a kívánságoktól, amelyek uralkodnak benne; s az ahhoz tartozó emberek hiábavaló beszédeitől és viselkedésétől. A szentekben lakozó Szent Szellem együtt munkálkodik Krisztussal ez áldott munkában. Eltereli gondolataikat és érzelmeiket a földi dolgokról a mennyeiek felé. Hatalmas ereje által megszabadítja őket a körülöttük levő erkölcsromboló hatás alól, s a mennyei mércéhez igazítja őket. S ahogy a keresztyén növekszik a kegyelemben, úgy egyre inkább felfedezi ezt, s ennek megfelelően cselekszik. Még teljesebb szabadulásra vágyik „e jelenvaló gonosz világból”, s kéri Istent, hogy tökéletesen tegye őt szabaddá, hogy ami egykor elbűvölő hatással volt rá, most undorral töltse el.

4.      Hasznot nyerünk az Igéből, amikor szívünk elszakad e világtól.

Amíg a szív nem lesz megtisztítva a romlottságtól, addig a fül süket marad az isteni tanításra. Csak miután fölülemelkedtünk az ideigvaló és érzéki dolgokon, akkor leszünk képesek Isten iránti alárendeltségben élni. A mennyei igazság lesiklik a testi gondolkozásról, miként a víz az üvegről.

A világi embernek minden vágya és célja önmagának való kedveskedésből történik. Legyenek bármilyen sokfélék vágyai és törekvései, mivel énje van a trónon, mindent saját maga kedvezésének rendel alá. Nos, a keresztyének e világban vannak, s nem mehetnek ki belőle. Itt kell éljék életüket az Istentől rendelt ideig. Eközben megélhetésükről kell gondoskodjanak, el kell tartsák családjaikat, s világi ügyeiknek utána kell lássanak. De Isten parancsa szerint nem szabad szeressék e világot, mintha ez tehetné boldoggá őket. Kincsüket és osztályrészüket másutt kell keressék.

A világ a bukott embernek minden érzékét foglyul ejti. Ezernyi varázslatos tárggyal bűvöli el őt: ezek által leköti figyelmét, aztán e figyelmesség megteremti az irántuk való vágyat és szeretetet, és lassan de biztosan egyre mélyebb és mélyebb benyomást gyakorol a szívre s behálózza azt. 
De „Mit használ az embernek, ha mind a világot megnyeri is, de lelkét elveszti?!” A keresztyént a Szent Szellem megtanította, s lelke előtt úgy jelentette ki Krisztust, hogy gondolatát elterelje e világtól. Miként egy kisgyerek azonnal készséggel eldob, leejt egy piszkos tárgyat, mihelyt valami sokkal értékesebbet kínálnak fel neki, úgy a szív is, mely Istennel való közösségben él, így szól: „Mindent kárnak ítélek az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt… mindent szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem” (Fil 3,8).

5.      Hasznot nyerünk az Igéből, ha a világtól való elkülönültségben járunk.

„Nem tudjátok-e, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki a világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz” (Jak 4,4). Hogyan lehetek testvéri kapcsolatban, s kereshetem gyönyörömet abban a világban, mely Isten Fiát elítélte? Ha ezt teszem, egyből azonosultam Isten ellenségével!
Meg van írva: „Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Isten szeretete” (1 Ján 2,13).

Régtől fogva megmondatott, hogy Isten népe „egyedül fog lakni, s nem számítja magát a nemzetek közé” (4Móz 23,9).  Bizonyára a jellem és viselkedésbeli eltérés, mely megkülönbözteti az újjászületett embert a világtól szükségszerűen el kell hogy válassza őket egymástól.
Mi, akik azt valljuk, hogy a mi polgárjogunk más világban van, hogy minket más Szellem vezet, más alapelvek irányítanak, s hogy itt csupán csak zarándokok vagyunk, s menny felé tartunk: nem járhatunk karöltve azokkal, ki gúnyt űznek ezen dolgokkal! Hadd csodálkozzanak rajtunk, hogy „nem futunk velük együtt a kicsapongásban” (1Pét 4,4), hogy „nem szabjuk magunkat e világhoz” (Rm 12,2).

6.      Hasznot nyerünk az Írásokból, amikor ez előidézi bennünk a világ gyűlöletét.

Mennyit fáradnak e világban azon, hogy megmentsék a látszatot, s fenntartsák a látszólag jó állapotot! A világ minden kényelme és művészete, udvariassága és jótékonysága mind megannyi leleményes kísérlet arra nézve, hogy tisztességes színben tüntesse fel magát.
Úgyszintén egyházai és katedrálisai, papjai és püspökei megtévesztő mázzal igyekeznek elrejteni a felszín alatt levő romlottságot. S hogy tekintély látszatát kölcsönözzék maguknak, a „keresztyén” jelzőt ráragasztják, s Krisztus szent neve ezrek ajkán ott van, kik viszont sohasem vették az Ő igáját magukra. Ezekről Isten ezt mondja: „Ez a nép szájával közelget hozzám s ajkával tisztel engem: szíve pedig távol van tőlem” (Mát 15,8).

Milyen kell legyen minden igazi keresztyén állásfoglalása az ilyenekkel szemben? A Szentírás felelete nagyon világos: „Az ilyenektől eltávozzál!” (2Tim 3,5), „Jöjjetek ki közülük, szakadjatok el tőlük, azt mondja az Úr” (2Kor 6,17). S mi történik, amikor ez isteni parancsnak engedelmeskedtünk? Nos, akkor megtapasztaljuk Krisztus ezen kijelentésének igazságát életünkben: „Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé; de mivelhogy nem vagytok a világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ” (Ján 15,17). Melyik világról van itt szó főképpen? Hadd válaszoljon az előbbi igevers: „Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg, hogy engem elébb gyűlölt ti nálatoknál.” Melyik világ gyűlölte Krisztust, s üldözte Őt a halálba?
A vallásos világ, mely azt tartotta magáról, hogy Isten dicsőségéért leginkább buzgólkodik.
Ma is így van. Csak fordítson hátat a hívő a Krisztust gyalázó keresztyénségnek, s nyomban legvadabb ellenségei, folyton zaklató, legakadékosabb ellenfelei épp azok lesznek, kik magukat keresztyéneknek vallják. De „Boldogok vagytok, ha szidalmaznak s háborgatnak titeket … énérettem. Örüljetek és örvendezzetek!” (Mát 5,11-12).  Ó, testvérem! Ez egy egészséges jel, biztos ismertetőjegy arra nézve, hogy hasznot nyersz az Igéből, ha a vallásos világ gyűlöl téged.

7.         Hasznot nyerünk az Igéből, amikor felülemelkedünk a világon.

• Először is, felemelkedünk annak szokásai és divatja fölé. A világi ember rabja az uralkodó szokásoknak s a közvéleménynek. De nem így az az ember, aki Istennel jár: legfőbb gondja az, hogy „Isten Fia képére átváltozzon”.
• Másodszor, felülemelkedünk a világ gondjain és szomorúságain.
  Már régen feljegyeztetett a szentekről, hogy vagyonuk elrablását örömmel fogadták, „tudva, hogy jobb és maradandóbb vagyonuk van a mennyben!” (Zsid 10,34).
• Harmadszor: a világ kísértései fölé emelkedünk. Milyen vonzóerővel hathat e világ csillogása azokra, akik „az Úrban gyönyörködnek”? Egyáltalán semmivel!
• Negyedszer: a világ véleményei s fenyegetései fölé emel az Ige.
  Megtanultad-e már, hogy függetlenítsd magad a világtól, s dacolj vele szemben?
  Ha szíved teljesen Istennek kíván tetszeni, úgy egészen közömbös leszel az istentelenek fenyegetései iránt.

Nos, kívánod-e igazán megmérni magad e tanítás tartalma által?

Akkor törekedj becsületesen válaszolni a következő kérdésekre.

• Először: szabad idődben, kikapcsolódáskor milyen tárgyakkal foglalkozik legszívesebben elméd?
  Hova szállnak leginkább gondolataid?
• Másodszor: ha választani kell, milyen tárgyakra esnek választásaid?
  Ha el kell dönteni, hogy hol töltesz egy estét, vagy vasárnap délutánt, mit választasz?
• Harmadszor: mi okoz neked nagyobb bánatot: a földi dolgok elvesztése, vagy az Istennel való közösség hiánya?
  Mi okoz nagyobb szomorúságot vagy kellemetlenséget neked: terveid meghiúsulása, vagy szívednek Krisztus iránt való hidegsége?
• Negyedszer: Mi a kedvelt társalgási témád? A napi hírek után sóvárogsz, vagy inkább azokkal vágysz találkozni, kik Arról beszélnek, aki „mindenestől fogva Kívánatos”?
• Ötödször:  „jó szándékaid” testet öltenek-e, megvalósulnak-e, vagy  nem egyebek üres álmoknál? Több, vagy kevesebb időt töltesz-e térdeiden, mint korábban tetted?
  Édesebb-e az Ige szívednek, vagy lelked elvesztette étvágyát iránta?

Ne szeressétek e világot!