Press "Enter" to skip to content

Újévi iránymutatás

Filippibelieknek írott levél 1:27-2:11 alapján

A filippi gyülekezet sem volt tökéletes. Pedig Pál úgy nevezi: „örömöm és koronám”. De tökéletes gyülekezetek nincsenek, sőt ellenkezőleg. A filippi testvéreket is szüntelen erősítenie kellett Pálnak. Igeversünkben arra buzdítja őket, hogy legyenek szilárdak és járjanak a Krisztus evangéliumához méltóan.

Járni

Ez a szó „járni”, találó bibliai kifejezés. Nagy nyugalmat sugároz.
A keresztyén ember nem lohol át az életen, de nem is vánszorog életének egyik állomásától a másikig. Jár. Gyönyörűségét leli Isten törvényében.
Isten parancsolatjai és az Ő szolgálata nem teher, hanem élvezet számára.

Mennyei polgárok

Pál ezt voltaképpen másként mondja, de ez a fordítás is helytálló lehetne: „Krisztus mennyei országának polgáraiként viseljétek magatokat!” Pál ezzel arra céloz, hogy a gyülekezet tagjai elsősorban nem Filippi polgárai, sem nem más város vagy tartomány polgárai: mások a törvényeik és mások a szokásaik, mert más Istenük van.

Krisztus mennyei országának a polgárai. Ez rangot jelent. A filippi gyülekezet új élet részese lett.
Eddig a sötétség gyermekei voltak, most pedig a világosság gyermekei.

Tudnunk kell, hogy Filippi lakosai római állampolgárok voltak: Rómától kapták polgárjogukat, erre büszkék is voltak. Pál mégis azt mondja a gyülekezet tagjainak: sokkal többek vagytok, mint római polgárok; Krisztus országának a polgárai vagytok.

Micsoda különbség! Az előbbi polgárjogot szolgálatukért kapták. Filippi lakói valamilyen érdemeket szereztek a Római Birodalom előtt. A másik polgárjogot azonban, Krisztus országának polgárjogát, csak kegyelemből lehet megkapni; Azért Krisztus szolgált meg.
Ez az ingyen kegyelem örömhíre az Úr Jézus Krisztusban.

Írhatná-e nekünk is Pál: Krisztus mennyei országának polgárai?
Ehhez fontosabbnak kell tartanunk a mennyei polgárjogot földi polgárjogunknál, és mind annál, amire ma még büszkék vagyunk.

Lídia, a bíborárusnő, ilyen polgára volt Krisztus mennyei országának. Ő volt az első Filippiben, akiről azt olvassuk, hogy megnyeretett az evangélium számára. „Az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mondott” (Csel 16,14). Ilyen mennyei polgár lett a börtönőr is. Félelmében ezt kiáltotta: „Mit kell cselekednem, hogy üdvözöljek?” Kérdésére ezt a választ kapta: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe” (Csel 16,30-31). Láthatjuk: Lídia is, a börtönőr is másként nyerte el az üdvösséget. Nem állíthatunk föl sablont. De az mindenkire egyformán érvényes, hogy a hívő élet egyetlen igazi fundamentuma az Úr Jézus Krisztusba vetett hit.

Pál ezt is mondja: méltóan járjatok vagy méltóan viselkedjetek. Krisztus mennyei országa polgáraként élni magas hivatás. Minden ország polgára igyekszik megbecsülni hazáját, és annak törvényei szerint élni. Krisztus országa polgárának sokkal inkább ezt kell tennie.
Nagyra kell becsülnie országa királyát, az úr Jézus Krisztust, és vigyáznia kell, hogy miatta ne gyalázzák meg a Király nevét. Ugyanakkor a mennyei ország törvényei szerint is él.

Pál többször visszatér leveleiben e gondolatkörhöz.
Az efézusiaknak ezt írja: „Járjatok úgy, mint illik elhívatástokhoz, mellyel elhivattatok” (Ef 4,1).
A tesszalonikaiaknak ezt: „Éljetek az Istenhez méltó módon, aki az Ő országába és dicsőségébe hív titeket” (1Tesz 2,12).
A Kolosséi levélben a következő felszólítás áll: „Járjatok méltóan az Úrhoz” (Kol 1,10).

Ezek az igei útmutatások nekünk is szólnak. Krisztus evangéliumához méltón járni nem könnyű, sőt egyenesen nehéz. A körülöttünk lévő világ nemhogy segítségünkre lenne, hanem egyenesen visszahúz. Emberekben tehát nem bízhatunk ezen az úton.
Reménységre ad azonban okot, hogy József Potifár házában is tudott az Úrhoz méltóan élni, és Dániel a babiloni királyi udvarban szintén megmaradt az Úr útján.

A megszentelt lélek

Ehhez szükség van a Szent Szellemre. Ő végzi a megszentelés munkáját, ő újjá akar szülni mindenkit, és kész elvégezni a megszentelés művét is. Isten Szelleme úgy munkálkodik, mint a szél. Új életet lehel a hívőkbe. Ugyanakkor úgy is munkálkodik, mint a tűz: el akar égetni minden bűnt a szívekben, és lángra akarja lobbantani az embert, hogy Istenért égjen. Hasonlították már a Szent Szellemet szobrászhoz is. Faragnia kell a hívőket, hogy Krisztus képére formálja őket. Láttál már szobrászt munkavégzés közben? Hol erős, hol gyenge ütések következnek, majd pedig egész finom munka. Milyen ellenálló anyag a kő! A Szent Szellem acélkemény türelmű velünk szemben. És milyen ellenálló anyagok vagyunk mi is! Nehezen akarunk az Ő útjához igazodni…
A feladatunk: Krisztus evangéliumához méltóan járni!
A keresztyén élet emelkedett stílusú élet. Emelkedett törvényei vannak.
A keresztyénnek tisztán kell megőriznie egy nevet, mert ő Istent szolgálja.

Egy Szellemben állni

Akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok (Pál tehát számol azzal, hogy kiengedik a börtönből, de azzal is, hogy hosszabb ideig fogságban kell maradnia), azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Szellemben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért.”

Egy Szellemben kell megállni. Ez a mondatrész arra emlékeztet, hogy a katona is elszántan áll az őrhelyén. Ha királyának és hazájának ügye nagyon fontos, akkor egy tapodtat sem enged.
Így vannak a keresztyének is. Sok olyan ellenségük van, amely el akarja őket szakítani az Úrral való közösségtől. Itt van például a keresztyén ember három halálos ellensége: az ördög a világ és a saját teste. Egy Szellemben állni: itt Pál a Szent Szellemről beszél.

Ugyanakkor az Ige beszél az egy érzésről is, amelynek meghatározónak kell lennie a Gyülekezet életében. Korunk Gyülekezete távol van az egy érzéstől.
Milyen nagy különbségek vannak érzületben csupán egy gyülekezeten belül; és milyen nagyok a különbségek a különféle gyülekezetek és egyházak között!
Mondjuk ki őszintén, ez nem Krisztus lelkülete a Gyülekezetben.
Hogy néz ki az az ország, amely önmagával meghasonlik? Ott forradalom tör ki.
És ez fordítva is igaz: ha az egy érzés tesz erőssé egy népet, az pozitív folyamatot indít el.

Egy érzéssel! Gyakran oly sok kicsinyesség van a gyülekezetben. Egyik ezt mondja, a másik azt. Pedig sokszor egészen jelentéktelen dolgokról van szó. És mennyi mindennel nem foglalkoznak a gyülekezetben, amivel foglalkozni kellene?! Pál nem kikényszerített egységre gondol, hisz ez nem a Krisztus iránt való hitből és bizalomból támad, és az ilyen egységnek nem Isten Igéje az alapköve. Pál határozottan kijelenti, hogy a marakodás, az engedetlenség és a hitetlenség veszélyt jelent Krisztus országa építésére. Ezért ajánlja az Isten Igéjén alapuló egységet.

Küzdeni

Igeversünkben Pál azt úja: „együtt küzdve.” A „küzdeni” (viaskodni) szót alkalmazza Pál. Mondanivalója pedig ez: „Egy szívvel, egy érzéssel küzdjetek az evangélium hitéért!” A küzdelem előfeltétele az evangélium szeretete. Hogyan küzdhetsz ma az evangéliumért? Egy egyszerű példa: adakozhatsz a misszióra, és az Isten országa építésében végzett többi munka számára. Olyan időket élünk, amikor egyre több teher nehezedik egyre kevesebb vállra. Ezért jó, ha adományaidat könnyű szívvel adod. Adj csak nyugodtan többet!

Pál arra is gondolhat ebben a kifejezésben: „Küzdj az evangélium hite által!” Ez azt jelenti: „Harcold meg a hit szép harcát!” — Menj az ő útján! Figyelj jól Isten Igéjére! Isten és az ő Igéje közelében élj!

Tudomásom szerint a hit harca az egyetlen harc, amit a Biblia szépnek nevez. Ezen kívül a harc sohase szép. A hívő ember nem szívesen viaskodik. A hit harca azonban szükséges harc, önmagunkkal szemben is. Meg kell azért küzdeni, hogy az evangéliumhoz méltón járhassunk. El kell mindent távolítanunk, ami rossz az életünkben. Láthatóvá kell bennünk lennie a Szellem gyümölcsének. Egész sereg tulajdonság és cselekedet van, amely megvetni való. A Galatákhoz írt levél fölsorol ezek közül néhányat: „Házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók … A Szellem gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, Szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Gal 5,19-23).

Más ember ellen küzdeni nem is olyan nehéz. Ha te nyersz, a vereség a másiké.
Magad ellen küzdeni sokkal nehezebb: ha nyersz, egyúttal veszítettél is.
Ennek ellenére elkerülhetetlen ez a harc.

Az Efézusi levél felsorolja a küzdelemhez szükséges fegyvereket. Ezek: az igazsággal körülövezett derék; a megigazulás páncélja; ruházat a békesség evangéliuma hirdetésének készségével; a hit pajzsa; az üdvösség sisakja; a Szellem kardja, amely Isten Igéje. E fegyverek egyikét sem nélkülözhetjük. Ezért hangzik felénk az Efézusi levél 6. fejezetében: „Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét!

KRISZTUS ÉRZÜLETE ÉS A TI ÉRZÜLETETEK

Filippi 2,5 Krisztus és a keresztyének

Az első fejezet végén az evangéliumhoz méltó életről olvashattunk. A hívőknek úgy kell járniuk, mint akik Krisztus országa polgárai. Most Pál még tovább vezeti a gondolatot és azt mondja, hogy a keresztyén embernek úgy kell járnia, ahogy Krisztus is járt. Ez rendkívül magas mérce! Pál mégsem enged belőle. A Krisztus név és a keresztyén (krisztusi) kifejezés közös szóból származik. Alapjelentése: felkent. Krisztust felkente Isten legfőbb Prófétánkká, egyetlen Főpapunkká és örök Királyunkká.

A keresztyén is próféta bizonyos mértékben. Krisztus nevét kell megdicsőítenie szavaiban és tetteiben. Bizonyos mértékben pap is, mert tehetségét és erejét az Úr szolgálatába állítja. De bizonyos mértékben király is, mert magát kormányozza, és királyi módon viselkedik.

Nagy szavak

“Azt törekedjetek megvalósítani magatokban, ami Krisztus Jézusban is megvolt.” Jelentős szavak!
Azt még csak-csak meg tudnánk valósítani valahogy, még ha botladozva is, hogy Krisztus evangéliumához méltón járjunk. De hogy bennünk az az indulat legyen, ami Krisztusban volt, az szinte lehetetlen. Különösen akkor, ha látjuk, hogy mire céloz Pál. Krisztus teljesen megüresítette magát — írja. Ő valóságos Isten volt, és valóságos emberré lett. Mint valóságos ember, teljesen megalázta magát, egészen a kereszthalálig. Ebben képtelenek vagyunk őt követni.
Gondoljunk csak arra, hogy Jézus Krisztus micsoda lelki tusakodásban szánta oda magát, hogy szenvedjen, és helyettünk haljon meg, a mi bűneinket magára vállalva.

És az Ige mégis erre utal. Pál a hívő életet szorosan Krisztus életéhez köti.
Sőt, inkább így kell mondanunk: a hívők érzületét Jézus Krisztus érzületével kapcsolja össze.

Az érzés a szív dolga, az emberi élet legmélyéé. Ennél a kifejezésnél ne érzelemre gondoljunk, mert az érzelem hamar fellobban, majd el is enyészik. Ma még van, holnap nincs többé. Vannak keresztyének, akik érzelmeikben élnek, és nem hitben. Nekünk hitben kell élnünk. Az «érzés» szót (indulat) fordíthatnánk talán így is: lelkület. Ez lakik az ember legmélyén.

Pál a gyülekezetben meglevő keresztyén lelkületre alapozza mondanivalóját: „Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fókadó figyelmeztetés, ha van közösség a Szellemben; ha van irgalom és könyörület, akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek.”

Nagyon komoly szavak ezek. Pál arra utal: ha részt nyertetek Krisztusból, ha szeretitek az Urat, ha részeteken Isten Szellemének a munkájában, ha tudtok Isten szándékairól és könyörületéről, akkor nem lehet másként, minthogy egyazon érzületűek vagytok, egyenlő mértékű szeretet él bennetek, egy Szellem és lelkület köt össze benneteket, mégpedig ugyanaz a lelkület, amely az Úrban volt.

Pál nemcsak egyfajta cselekedeti szentségre céloz, hanem azt összekapcsolja a Krisztusban való élő hittel, a hozzá való szoros kötődéssel, az iránta való szeretettel.

Melyik vonása az Krisztus érzületének, amelyiket Pál a gyülekezet elé állít? Említhetné például azt, amit az Úr Jézus mondott: “Tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű” (Mt 11,29). Jézus Krisztus érzülete ugyanis a szelídség és az alázatosság volt.

Megemlíthetné Pál a lábmosás történetét is. E történet szerint úgy szolgált az Úr Jézus, hogy megmosta a tanítványok lábát. Azt tette, amit senki más nem tett meg szívesen. A lábmosás után pedig ezt mondta: „Példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek” (Jn 13,15).
Jézus Krisztus érzületében tehát benne volt a szolgálat.

Péter írta le első levelében: „Krisztus… példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek: ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél” (1Pt 2,21-23).

Pál azonban e gondolatoknál is messzebb mutat. Azt mondja Pál: Krisztus megsemmisítette magát. Nemet mondott önmagának. Először isteni természetének mondott nemet, amikor emberré lett. Aztán nemet mondott emberi természetének is, amikor felment a keresztre.

Mondjatok nemet önmagatoknak! Tagadjátok meg magatokat! Húzzátok át egy vonással a magatok elképzeléseit! Tanuljatok meg legkisebbé lenni! E felhívások nem ízlenek nekünk. Sőt, inkább naggyá akarjuk tenni magunkat. Az Úr Jézus érzülete csak a teljes megtérés következtében lesz láthatóvá rajtunk, amely 180 fokkal megfordít bennünket. Hisz az Úr Jézus ezt mondta: “Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem” (Mt 16,24).

Gyakorlatias

Milyen gyakorlatias a Biblia! Jézus Krisztus érzületének számos példáját találjuk benne. Ott van az az eset, amikor az Úr Jézus ezt mondja: “Éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám… Amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg… Amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg” (Mt 25,35-45).

Krisztus érzületét ismerhetjük föl Istvánban a diakónusban. Amikor megkövezték, ugyanúgy imádkozott, mint Mestere: “Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” (Csel 7,60; Lk 23,34).

Egy misszionárius feleségének azt mondta egy bennszülött lány: „Asszonyom, ma éjjel az Úr Jézusról álmodtam. Ön hasonlít Hozzá.” — Te kihez hasonlítasz?

Egészen konkrét dolgok vannak megnevezve az Igében: egyenlő érzület; alázatosság; egymás különbnek tartása magunknál; nem a magunk, hanem a másik hasznának a keresése.

Egyforma érzület

A Biblia sokszor szól sürgetően a közös érzületről. Pál azt úja: „Tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból” (2. és 3. vers).
Pál öröme akkor teljesedik be, ha a gyülekezet egy akaraton van.

A megosztottság nem ékessége egy gyülekezetnek sem. Krisztus jelenlévő Szeretete ösztökél az Ugyanazon érzületre, és az ebben a szellemben történő munkálkodásra.

Alázatosság

Az Ige rámutat az alázatosságra, vagyis a szerénységre. A Biblia másutt is, gyakran szól e két tulajdonság fontosságáról. Nemcsak szavainkban kell megmutatkozniuk, ugyanis beszélhetünk gőgös szerénységgel is. Egész élet-vitelünkön látszania kell az alázatnak és a szerénységnek! Mondani könnyebb ezt, mint gyakorolni. Felismerted-e már, szíved mélyét őszintén megvizsgálva, hogy nem vagy különb, mint más? Ha eljutottál ide, akkor nem érzed magad a másik ember felett, hanem mellette, vagy még inkább alatta.
Pál életében mindenesetre ez ment végbe. Egyik legkorábbi leveléből származik: „Én a legkisebb vagyok, az apostolok között” (1Kor 15,9). Utolsó levelei egyikében pedig ezt úja: „Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok” (1Tim 1,15).

Mások hasznát keresni

Pál azt is mondja; „Senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is” (4. vers). Ne mindig magunkkal törődjünk! Gondoljunk végre másokra is! Sőt, elsősorban másokra gondoljunk! Keressük fel és látogassuk Meg egymást! Járjunk egy érzületben és szeretetben.

Krisztus nem egyszerűen a mások hasznát nézte, hanem még az ellenségeiét is.
Ellenségeiért is halálra adta magát, hogy egykori ellenségeit is megbékéltesse Istennel, és Isten barátaivá tegye őket. Aki ezt megérti, az mindent megtesz, hogy eljusson arra az érzületre, amely Jézus Krisztusban megvolt.

Olvastam egy német templomban lévő Krisztus-képről, amely a második világháború alatt bombatámadás közben súlyosan megrongálódott. A testről leszakadtak a kezek. A háború után a templomot helyreállították, de a képet nem restaurálták, hanem ezeket a szavakat írták alá: „Kezeim ti vagytok.” Kohl-brüggétől származik ez az idézet: „A szülők Isten karjai, hogy gyermekeiket táplálják, és felneveljék az Úr dicsőségére.” Ez igaz, de nemcsak a gyermekek nevelésében kell Isten karjaivá lennünk, hanem életünk minden területén.

„Azt törekedjetek megvalósítani magatokban, ami Krisztus Jézusban is megvolt.” Pál a mi Urunk teljes nevét említi.

„Krisztus” — ez az ő tisztség neve. Milyen nagy név! Ő magas tisztséget is visel. Feladata ugyanis: Közbenjáró. Aki e feladat lényegét megérti, megérti a “keresztyén” kifejezés lényegét is.

„Jézus” — ez a személy-neve. Ennek a jelentése: Szabadító, Üdvözítő.
Megmentő, aki mindent helyreállít, amit mi elrontottunk.

Jézus indulatai nemesebbek, mint a mi indulataink. Ez a mi örömünk. Ezért van arra szükségünk, hogy naponta Hozzá menjünk új erőért. Akkor érvényes lesz ez is: az ő indulatai a ti indulataitok.
Legyen ez az imádságunk:

  • Ó, Atyánk, mutatkozzék meg bennünk a szereteted!
  • Ó, Fiú, tégy bennünket hozzád hasonlóvá!

Comments are closed.

Legyen olyan a Megváltó Jézusba vetett hitünk, ami SZERETET által MUNKÁKODIK!
Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE