Press "Enter" to skip to content

Kihirdetések 1. hét

Első nap

 KIHIRDETEM, hogy Isten hihetetlen áldásai vannak az életemen. Meg fogom látni Isten hirtelen, szétterjedő, növekvő jóindulatának kiáradását. Meg fogom tapasztalni Isten jóindulatának mindent felülmúló nagyságát, Ez magasabb szintre emel annál, mint amit valaha is álmodtam róla. Túláradó áldások jönnek az utamba. Ez az én kihirdetésem

 Második nap

 KIHIRDETEM, hogy meg fogom tapasztalni Isten hűségét. Nem aggódom, nem esem kétségbe. Megtartom az iránta való bizalmamat, mert tudom, hogy Ő nem fog elejteni. Megszülök minden ígéretet, amit Isten helyezett a szívemre, és mindazzá válok, aminek Isten megteremtett. Ez az én kihirdetésem.

Harmadik nap

 KIHIRDETEM, hogy megvan a mára szükséges kegyelem. Tele vagyok erővel, energiával és eltökéltséggel. Semmi nem lesz túl sok nekem, amivel ma szembenézek. Legyőzök minden akadályt, túlélek minden kihívást, és sokkal jobban megyek át minden nehézségen, mint annak előtte. Ez az én kihirdetésem.

 Negyedik nap

 KIHIRDETEM, hogy nem túl késő megvalósítani mindazt, amit Isten helyezett a szívemre. Nem hagytam ki a lehetőségemet. Isten jótetszésének a pillanatai vannak a jövőmben. Ő éppen most készít fel engem,  hiszen felszabadítja sajátos kegyelmét, hogy segítsen beteljesíteni álmaimat. Ez az én időm. Ez az én pillanatom. Megragadom ezt a mai napon. Ez az én kihirdetésem.

 Ötödik nap

 KIHIRDETEM, hogy hálás vagyok mindazért, aki az Isten az életemben, és amit tett az életemben. Nem veszem magától értetődőnek az embereket, a lehetőségeket és azt a jóindulatot, amivel megáldott engem. Arra nézek, ami jó, és nem arra, ami rossz. Hálás vagyok neki mindazért, amim van, és nem panaszkodom azért, amim nincs. Minden napot Isten ajándékának tekintek. A szívemből túlcsordul a dicséret és a hála minden ő jóságáért. Ez az én kihirdetésem.

 Hatodik nap

 KIHIRDETEM, hogy a hit öröksége van az életemen. Kihirdetem, hogy áldásokat halmozok fel a jövendő nemzedékeknek. Életemet a kiválóság és a becsületesség jellemzi. Mivel helyes döntéseket hozok és a hit útján járok, mások majd követni akarnak engem. Ma Isten bősége veszi körül az életemet. Ez az én kihirdetésem.

 Hetedik nap

 KIHIRDETEM, hogy Istennek nagy terve van az életemmel. Ő irányítja lépteimet. És bár nem mindig értem a hogyant, mégis tudom, hogy Istennek nem meglepetés a helyzetem. A javamra fog kidolgozni minden részletet. Tökéletes időzítésében minden jóra fog fordulni. Ez az én kihirdetésem.

Ossza meg ismerőseivel:
Legyen olyan a Megváltó Jézusba vetett hitünk, ami SZERETET által MUNKÁKODIK!
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial