Press "Enter" to skip to content

Dr. Molnár Gyula: Három hegy között

A Sinain tűz és az Isten,
A nép porban remegve lent,
Jaj annak, kinek életében
A törvény Ura megjelent.

Jaj annak is már, akit itt ér,
De százszor is jaj odatúl,
Mikor igazság szerint ítél
Emberek felett majd az Úr.

 

 

Elvesznénk, ha csak törvény volna,
S nem lenne evangélium.
Ha érettem le nem hajolna
Az én megváltó Jézusom.

De Ő lejött egész a mélybe,
Hpgy nekem életem legyen
És értem hullt ki drága vére
Ott, azon a másik hegyen.

MInt egykor régen Ábel vére
Ártatlanul hullott e vér.
És ez is felkiált az égre,
De ez a vér jobbat beszél.

Értem beszél, kegyelmet hirdet,
Szabadulást és életet,
Hogy Jézus Krisztus értem mit tett,
Milyen halálosan szeret.

Vesző életem megkereste,
De szíve megszakadt belé,
S meghasadt kárpit drága teste
Utat nyitott az Úr elé.

Nyitva immár a szentek szentje,
Nem halál vár az Úr előtt.
Velem jár győzelmes Felkentje,
Fedetlen arccal nézem Őt.

Szent szépségét szemlélve egyre
Orcájára elváltozom,
És megyek a harmadik hegyre,
Ott vár otthonom, s városom.

Testvérek milliója vár rám,
Hozsannázó angyalsereg.
És vár a megöletett Bárány,
Kinek mindent köszönhetek.

Ossza meg ismerőseivel:
Legyen olyan a Megváltó Jézusba vetett hitünk, ami SZERETET által MUNKÁKODIK!
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial